Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Irán erősíteni akarja kapcsolatait az EU-val

"Az iraki és a szíriai válság bizonyította: az Európai Uniónak és Iránnak együtt kell működnie az őket érintő kihívások leküzdésében."
Irán erősíteni akarja kapcsolatait az Európai Unióval - mondta szerdán Rómában az iszlám köztársaság külügyminisztere olasz kollegájával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője posztjának várományosával, Federica Mogherinivel folytatott tárgyalásai után.

Mohamad Dzsavad Zarif úgy fogalmazott, hogy az iraki és a szíriai válság bizonyította: az Európai Uniónak és Iránnak együtt kell működnie az őket érintő kihívások leküzdésében. A külügyminiszter szerint Irán és az EU ugyanazokkal a problémákkal néz szembe - mind a nemzetközi mind pedig a helyi biztonság kérdésében. "Az a rendkívül szomorú tény, hogy nagyon nagy számú külföldi harcol Irakban és Szíriában, közvetlen gondot jelent Európában" - fűzte hozzá.

Megjegyezte: a fokozottabb gazdasági fejlesztés, az emberi jogokról folytatott párbeszéd és a biztonsági kérdésekben való egyeztetés alapot jelenthetne az EU és Irán közötti együttműködésnek. Kiemelte, hogy Olaszország jelentős szerepet játszott az Európa és az iszlám világ közötti hidak építésében, és ezt a szerepet még jelentősebbé teheti, hogy Federica Mogherini lesz az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Az olasz külügyminiszter elmondta, hogy új pozíciójában az első jelentős cél az Iránnal való megegyezés lesz annak atomprogramjáról. Zariffal folytatott megbeszélése után derülátó volt a tekintetben, hogy a november végi határidőig megszülethet az egyezség. "Biztosítottak, hogy Teherán is így akarja" - tette hozzá

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börtönre ítéltek egy amerikait és 23 társát terrorizmus vádjával

A vád szerint az elítéltek terrorista sejtet hoztak létre, és támadásokat terveztek külföldiek,… Tovább olvasom