Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Jól fogynak a luxusmotorok Kínában

A kínai motorkerékpár-gyártók mellett a külföldiek ugyancsak felismerték, hogy a kelet-ázsiai óriás ezen a területen is rendkívül gyorsan bővülő piacot jelent, a prémiumkategóriás motorkerékpárok iránt is már szinte követhetetlen ütemben nő a fizetőképes kereslet - ezt igazolja a Pekingben szombaton megnyílt nemzetközi motorkiállítás is.
A kínai-olasz közös rendezésű show-ra e két ország gyártóin kívül elsősorban a japánok hoztak még szép számmal bemutató példányokat, de egy-egy német, vagy amerikai kétkerekűt is fel lehetett fedezni a 22 ezer négyzetméteres kiállítócsarnokban. A járgányok mellett a ruhák, a felszerelések, a tartozékok, az alkatrészek gyártói is béreltek kisebb standokat.

A kínai márkák között ott volt például egy Yamasaki elnevezésű is. Névadója a japán Yamahából és a Kawasakiból dolgozott. Kiállítói elmondták, hogy Kínában nem értékesítenek, de Lengyelországba, Romániába és Oroszországba már szállítottak belőlük.

A kiállításon vannak inkábbb csak dekorációs célokat szolgáló motorok is, amelyek például a tisztító, polírozó anyagok reklámját szolgálják. Így látható "a kínai Harley-Davidson", egy rózsaszínű Hello Kitty-s díszítésű modell, és a Mao Ce-tung alakjával dekorált kekiszínű oldalkocsis nosztalgia motorkerékpár is.

Az átalakuló Kínában, ahol évente 18 millió motorkerékpár fogy, ezen a területen is a minőségi váltás igényét tapasztalják a szakemberek. A kereslet nő, egyre masszívabb a középosztály, s van aki szerint a növekvő életszínvonallal, a változó életmóddal együtt jár az egyelőre leginkább csak státusszimbólumnak vásárolt drága motor is.

Az olasz Ducati két éve jött Kínába, s míg az első évben mintegy két tucat motort sikerült eladniuk, addig az idén megnégyszerezik az eladásaikat. A cégnek Kínában összesen három bemutató terme. Az idén további héttel bővítik a számukat - tájékoztatta a helyszínen az MTI-t a Ducati China vezérigazgatója.

"A 330 ezer jüanba (9,3 millió forint) kerülő csúcsmodell, a Diavel, vagy olaszul Diabolo szállítását egy mai megrendelőnek már csak három hónappal későbbre tudjuk vállalni" - magyarázta Evan Mak, hozzátéve, hogy egy nagy teljesítményű luxus motorkerékpárról van szó, amely 2,5 másodperc alatt képes a 100 kilométeres óránkénti sebességet elérni. A Diavel március végi bemutatója után két héttel már húszat eladtak belőle.

A vezérigazgató azt is elmondta, hogy mindegyik példányt Olaszországból hozzák, s a gyárban körülbelül ezer ember dolgozik. Arra kérdésre, hogy kik veszik, azt válaszolta, hogy természetesen a tehetős kínaiak és a Kínában élő külföldiek. Ami a korosztályt illeti: eleinte a 35-50 év körüliek vásárolták motorjaikat, de már a fiatalabb korosztályból is vannak vevőik. Huszonöt éves a legfiatalabb Ducati-tulajdonos. A középkategóriás motorok ára 160 ezer jüan (4,5 millió forint) körül mozog.

Kínában még tanulják a nagy motorozást, ezért a cég tréningeket, bemutatókat rendez, vezetési tesztekre hívja az érdeklődőket. A piaci jelek a szakemberek számára egyértelműek, mégha Kínában az összeladások az utóbbi hónapokban némileg vissza is estek; a felsőkategóriás járművekre azonban megmaradt, mi több, egyre nő az igény.

A Ducatinak Sanghajban van az ázsiai és csendes-óceáni központja is, innen vezénylik a térségi eladásokat. Anna Lisa Pecchiari a terület kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az ázsiai piac a teljes árbevételből egyre nagyobb szeletet hasít ki magának. A cég számára az első az Egyesült Államok, majd Ázsia következik, és Európa zár 20 százalékkal. A Ducatinak itt vannak ugyan versenytársai, de egyelőre jól megférnek egymás mellett - mondta Pecchiari.

A kérdésre, hogy nem terveznek-e gyárat létrehozni, Pecchiari elmondta, már épül egy összeszerelő üzemük Thaiföldön, s várhatóan még az idén át is adják. Thaiföld mellett elsősorban a kedvezőbb adózási és egyéb pénzügyi körülmények szóltak - magyarázta a Ducati kommunikációs igazgatója.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszülethet az első megállapodás Szerbia és Koszovó tárgyalásain

Egy európai uniós tisztségviselő szerint Szerbia és Koszovó képviselői Brüsszelben megállapodásra… Tovább olvasom