Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Jordánia könyörtelen harcot ígér az Iszlám Állam ellen

"Az Iszlám Állam minden tagját célpontnak tekintjük. Üldözni fogjuk és megsemmisítjük őket. Az első sorban vagyunk, ez a mi harcunk"
Jordánia minden erejével üldözni fogja az Iszlám Állam (IÁ)terrorszervezetet, a csütörtöki légicsapások csak a kezdetét jelentették a jordániai pilóta brutális meggyilkolása miatti bosszúnak - mondta pénteken a közel-keleti ország külügyminisztere.

"Jordánia minden erejével üldözni fogja ezt a szervezetet, bárhol legyen is" - jelentette ki Nászer Dzsaude külügyminiszter a CNN amerikai hírtelevíziónak.
"Az Iszlám Állam minden tagját célpontnak tekintjük. Üldözni fogjuk és megsemmisítjük őket. Az első sorban vagyunk, ez a mi harcunk" - tette hozzá.

Csütörtökön több tucatnyi harci repülőgép támadta az IÁ által uralt szíriai területeket, lőszerraktárakra és kiképzőtáborokra is csapásokat mértek, egy nappal azután, hogy II. Abdalláh király bosszút fogadott a fiatal pilóta, Maáz al-Kasszaszbe élve elégetéséért, és úgy nyilatkozott, hogy Jordánia válaszképpen kíméletlenül fellép az IÁ ellen, mivel az nem csak az országnak, hanem az iszlámnak és annak értékeinek ellensége is.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szíriai emigráns szervezet arról adott hírt, hogy a szélsőséges fegyveres szervezet pénteken "leváltotta" hivatalából Abu Mohamed al-Makdiszi muzulmán vallási vezetőt, aki az Iszlám Állam vallási testületének ülésén nyilvánosan is bírálta a fogoly brutális meggyilkolását, élve elégetését. Kijelentette, hogy ez "egyik vallásban sem elfogadható". Az OSDH szerint az Iszlám Állam bármikor megölheti Makdiszit.

A hitszónok korábban az Iszlám Állam előfutárának is tekintett al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egyik mentorának számított. Később bírálta módszereiket, beleértve a más muzulmánok elleni támadásokat is. Makdiszit csütörtökön engedték ki a börtönből a jordániai hatóságok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szöul szerint Észak-Korea vegyi és biológiai fegyverekkel gyakorlatozik

A nemzetközi közösség meg vagy győződve arról, hogy Phenjan vegyi és biológiai hadviselési… Tovább olvasom