Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Kábítószert találtak Greenpeace lefoglalt hajóján

Kábítószert és gyanús berendezéseket találtak a Greenpeace jégtörőjén, amellyel a nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái az északi sarkvidéki orosz olajkitermelés ellen tiltakoztak - közölték szerdán az orosz hatóságok.
Kábítószert és gyanús berendezéseket találtak a Greenpeace jégtörőjén, amellyel a nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái az északi sarkvidéki orosz olajkitermelés ellen tiltakoztak - közölték szerdán az orosz hatóságok.

A holland zászló alatt hajózó Arctic Sunrise átvizsgálásakor kábítószerre (a jelek szerint ópiátokra és morfiumra) bukkantak, jelenleg vizsgálják ezeknek az anyagoknak az eredetét és használatuk célját - mondta Vlagyimir Markin, a Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője. Hozzátette, hogy kettős, polgári és katonai célokra egyaránt használható berendezéseket is találtak a fedélzeten.

Markin közölte: ennek megfelelően módosítani fogják az aktivisták ellen kalózkodás címén emelt vádat. A nyomozók szerint nyilvánvaló, hogy az ügy bizonyos érintettjeit az eddig megállapítottnál súlyosabb bűncselekményekért vonják majd felelősségre.

A vádlottakat - 28 Greenpeace-aktivistát és két szabadúszó újságírót - az észak-oroszországi Murmanszk kikötőjében tartják fogva. Szeptember 18-án tartóztatták le őket, miután hajójukkal megközelítették az orosz Gazprom óriásvállalat tulajdonában álló, jövőre üzembe helyezni tervezett olajfúró tornyot. A Greenpeace aktivistái a Barents-tengeri orosz kőolaj-kitermelés ellen akartak tiltakozni akciójukkal, annak környezeti veszélyeire akarták felhívni a figyelmet.

Mihail Krejndlin, a Greenpeace oroszországi irodájának ügyvédje az ügy legújabb fejleményével kapcsolatban rámutatott: a hajó már egy jó ideje - szeptember 24. óta - legénység nélkül van és ismeretlen emberek felügyelete alatt áll. "Nem akarok vádolni senkit, de azt talál ott az ember, amit akar" - tette hozzá, arra célozva, hogy az állítólagos drogot valaki akár el is helyezhette a jégtörő fedélzetén. Krejndlin az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta: a szervezet belső szabályzata tiltja kábítószerek birtoklását és használatát.

A Greenpeace vezetője szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz intézett levelében kérte az aktivisták elengedését. "Felajánlom magamat fedezetül a Greenpeace aktivistáiért, ha óvadék ellenében elengedik őket" - írta Kumi Naidoo levelében, hozzátéve, hogy kész Oroszországban élni az ügy lefolyásának egész ideje alatt. Hangsúlyozta, sem ő, sem az aktivisták bármelyike nem tekinti magát törvényen felül állónak. Egyúttal sürgős találkozót kért Vlagyimir Putyin orosz elnöktől.

Olvasóink írták

  • 3. _csutak_ 2013. október 10. 17:24
    „Én el tudom képzelni azt, hogy valóban narkomán személyek is részt vettek a buliban!
    A magyar Kossuth rádióban :´"/% >#&·^ (személyiségi jogai miatt nem nevezhetem meg!) magyar női személy azzal dicsekedett az Oxigén című rádióműsorban, hogy:
    "emberi vakságot okozó lélézerfegyverrel akartam elvakítani a hajó kapitányát".
    Letöltöttem a hanganyagot, CD-re kiírtam, az elhangzottakat leírtam és postáztam a legfőbb ügyésznek, mert ugye bűncselekmény észlelésekor nekem a jogkövető állampolgárnak kötelessége jelenteni a tényt!
    Megült a terrorizmus vádja, de a legfőbb ügyész szerint nekik nincs dolgok a leányzóval :(
    Akkor miért vannak ügyészek, rendőrök meg bírák, ha a törvények betartása csak rám a bolond honpolgárra nézve kötelező?”
  • 2. pachakuti 2013. október 09. 21:10
    „Lehet, hogy nem is volt olyan jó ötlet az oroszokkal packázni?
    Nagy baj azért nincs. A jogerős ítélet után majd a parlamenti pártok (egy kivételével) sajnálatukat és meg nem értésüket fejezik ki a szigorú ítélet miatt.”
  • 1. benq 2013. október 09. 19:15
    „biztosan oda tették a hatóságok!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehurrogták az EB elnökét és az olasz miniszterelnököt Lampedusában

A szigetlakók azzal vádolják az EU-t, hogy magára hagyta őket a menekültáradattal folytatott küzdelmükben. Tovább olvasom