Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Kémkedéssel vádolnak egy fiatal lányt Szíriában

Szíria - Külföldi hatalom javára végzett kémkedés miatt vádat emeltek Szíriában egy fiatal lány ellen, akit már 2009 decembere óta őrizetben tartanak - tájékoztatott kedden a BBC News brit hírportál.
Egy szíriai tisztségviselő az AP amerikai hírügynökségnek elmondta: a 19 éves Tal al-Mallohi illegális tevékenysége nyomán egy külföldi állam ügynökei támadást intéztek a nemzeti hadsereg egyik tisztje ellen. Azt egyelőre nem tudni, hogy a tinédzser letartóztatása összefüggésben van-e internetes naplójával, amelyben a palesztinok szenvedéseit középpontba állító írásokat is közölt.

Mallohinak ezen a héten kell megjelennie a bíróság előtt.

A lány szülei kilenc hónap után múlt csütörtökön láthatták először gyermeküket. Az édesapa, Doszar al-Mallohi szerint lánya jó egészségi állapotban van.

A fiatal szabadulása érdekében nemzetközi jogvédő csoportok többször felemelték szavukat. "Az, hogy egy középiskolás diákot vád nélkül tartanak fogva kilenc hónapon át, jól példázza a szíriai hatóságok kegyetlen és zsarnoki viselkedését" - jelentette ki egy közleményben Sarah Leah Whitson, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő csoport közel-keleti igazgatója.

Az Amnesty International arra figyelmeztetett, hogy Mallohit akár kínzásoknak is alávethetik tekintettel arra, hogy a jogvédő szervezet eddig már 38 különböző, fegyencek ellen alkalmazott kínvallatási módszert dokumentált Szíriában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agyonverte szolgáját egy szaúdi herceg Londonban

London - "Szexuális elemeket" sem nélkülöző gyilkossági ügyben indult bírósági eljárás kedden… Tovább olvasom