Délmagyar logó

2018. 08. 20. hétfő - István 19°C | 32°C Még több cikk.

Két késes támadás Bécsben: afgán bevándorló követte el mindkettőt

Az osztrák családot megtámadó férfi szemtanúk elmondása szerint pszichésen zavartnak tűnt és azt kiabálta, hogy "Allah, Allah".
Az elfogott afgán állampolgár, Jafar S., - akinek 2015 óta tart a menekültügyi eljárása, - áll mindkét késes támadás mögött, derül ki az oe24.at legfrissebb híreiből. A tetthelyen, ahol az osztrák családot megtámadták, a rendőrség vérnyomot talált, és csütörtökön délben még folyt a helyszínelés: rendőrkutyákkal kutatták át a környéket.

Abból indulunk ki, hogy a tettes megsérült a kezén és tőle származik a vérfolt.

- mondta a rendőrség sajtószóvivője, Patrick Maienhofer.

Az oe24.at-nek adott nyilatkozatában a rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a tettes dühös és agresszív magatartást tanúsított, és kábítószer függőségben szenved, valószínű ez lehetett az oka a viselkedésének.


 
Korábban írtuk:

Az első támadással kapcsolatban ausztriai hírforrásokra hivatkozva arról számolt be az Origó, hogy a megtámadott osztrák család tagjai közül az anya és lánya állapotát már stabilizálták, de az apa állapota még kritikus. 

Az egyik szemtanú azt mondta, hogy az elkövető azt kiabálta: „Allah, Allah" - írja az OE24 portálra hivatkozva a lap.
 
Képek a helyszínekről
Kép forrása: pestisracok.hu

A pestisracok.hu arról számolt be, hogy a késelés a Praterstrasse egyik metrókijárata közelében, egy japán étterem előtt történt, és a tettes a Praterstern csomópont irányában menekült el. Közben fenyegetőzve kiabált a járókelők felé. Szemtanúk elmondása szerint pszichésen zavartnak tűnt a férfi.
 
Az egyik elkövetőt még keresik - Fotó: Twitter
Az egyik elkövetőt még keresik 
Fotó: pestisracok.hu/Twitter


A lap úgy tudja, hogy a második támadással összefüggésben - amelyben egy csecsenföldi férfi sérült meg életveszélyesen -,  őrizetbe vett férfi egy afgán menekült. Őt a támadás közelében fogták el. A rendőrség azt még vizsgálja, hogy ő követte-e el az első támadást is.


 


Korábban írtuk:
Őrizetbe vettek csütörtökön Ausztriában egy 23 éves gyanúsítottat az előző esti bécsi késelésekkel kapcsolatban - közölte a rendőrség.


A szóvivői közlemény szerint a férfit azután vették őrizetbe, hogy megkéseltek egy 20 éves férfit, akit a mentők életveszélyes sérüléssel vittek kórházba.

Egyelőre nem tudják, hogy - egy órával az említett támadás előtt - ki késelte meg azt a háromtagú családot - egy 67 éves apát, egy 56 éves anyát és 17 éves lányukat -, amelynek tagjai szintén életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
 

Korábban írtuk:
Négy ember súlyosan megsebesült két késes támadásban szerda este az osztrák fővárosban, a támadások indítéka azonban egyelőre nem ismert, ahogy az sem, hogy a két eset között van-e összefüggés - közölte a rendőrség egyik szóvivője.


Mindkét késelés Bécs második kerületében történt, ahol a híres Prater park és a Praterstern néven ismert közlekedési csomópont is található.   

Egy férfi késsel rátámadt egy családra, egy apára, egy anyára és 17 éves lányukra. Három áldozatát súlyosan megsebesítette, életveszélyes állapotban vannak

- mondta el a szóvivő, hozzátéve, hogy a család tagjai osztrák állampolgárságúak.

A rendőrség közlése szerint az eset a Praterstrasse egyik metrókijárata közelében, egy japán étterem előtt történt, és a tettes a Praterstern csomópont irányában menekült el.
    
Ez utóbbi helyen fél órával később egy másik támadás is történt, egy csecsenföldi férfit sebesítettek meg késsel életveszélyesen.
    
"Nem tudjuk, hogy mennyire függenek össze és egyelőre semmit sem tudunk az indítékokról" - tette hozzá kérdésekre válaszolva a szóvivő. A támadóról csak annyit tudott mondani, hogy egy férfit keresnek.
    
A rendőrök később őrizetbe vettek egy kezén megsérült afgán állampolgárságú férfit, akit a második támadás elkövetésével gyanúsítanak, de további részleteket nem közöltek.
    
A bécsi rendőrség nagy erőkkel vonult ki a belváros közeli helyszínre. Az esethez közeli metróállomást átmenetileg lezárták.


Korábban írtuk:
Bécs lipótvárosi (Leopoldstadt) részén szerda este egy ismeretlen támadó három embert megsebesített - írja a Kurier.at.

Az elkövető a Prater utcában egy metrómegállónál támadt egy háromtagú osztrák családra - a szülőkre és felnőtt lányukra -, aztán elmenekült. A közeli Pratersenből is jelentettek egy késelést, ám később kiderült, hogy nincs összefüggés a két ügy között (két fiatal afgán között történt a második incidens).

A Krone.at úgy tudja, a család elleni késes támadást dulakodás előzte meg.

A rendőrség egyelőre nem tudott tájékoztatást adni a bűnügy motivációjáról.

Az elkövetőt nagy erőkkel keresi az osztrák rendőrség, ám a keresést nehezíti, hogy a szemtanúk csak homályos leírást tudtak adni a támadóról. A környéken a tömegközlekedést korlátozták egy időre. 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beiktatták hivatalába Milos Zeman régi-új cseh köztársasági elnököt

Az ünnepélyes aktusra csütörtökön délután a prágai Hradzsin gótikus Ulászló-termében a cseh… Tovább olvasom