Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

Két robbanás rázta meg a Gázai övezetet

Palesztina - Két robbanás rázta meg a Gázai övezetet vasárnapra virradó éjszaka - közölte a térséget uraló Hamász palesztin szervezet.
Az első robbanás egy biztonsági épületnél, a második néhány perccel később Mahmúd Abbász palesztin elnök volt gázai, jelenleg a Hamász ellenőrzése alatt tartott rezidenciájánál, más források szerint egy mecset mellett történt. Nem sérült meg senki a robbantásokban, amelyeket a helyi lakosok elmondása szerint kézigránátokkal hajthattak végre. A hatóságok közlése szerint további két robbanószerkezetet hatástalanítottak a biztonsági épületben, amelyet egyes források szerint a Hamász börtönként használ. A támadásokat nem vállalta senki, de gyaníthatóan az iszlamista Hamász vezetői voltak a célpontjai.

A magukat Isten Harcosainak nevező muszlim fegyveres csoport tagjai néhány hete megfogadták, hogy támadásokat fognak végrehajtani a Hamász biztonsági épületei és mecsetek ellen, hogy megbosszulják az augusztus közepén a Hamász rendőrségével vívott véres összecsapásokat, amelyek során 28 ember meghalt. Azt követően robbantak ki a harcok, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz ideológiailag kötődő Isten harcosainak vezetője egy rafahi mecsetben "kikiáltotta az emirátust" a Gázai övezetben.

Vasárnapra virradóra az izraeli légierő is csapást mért egy csempészalagútra a Gázai övezet északi részén. A hadsereg közlése szerint az alagutat feltehetően azért ásták, hogy azon keresztül iszlamista harcosok juthassanak be Izraelbe. A légicsapásban nem sérült meg senki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tartományi parlamenti választások kezdődtek Németországban

Törvényhozási választások kezdődtek vasárnap reggel egyszerre három németországi tartományban,… Tovább olvasom