Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Kétségek Sarkozy berlini falbontása körül

Több francia internetes portálon is vita alakult ki hétfőn arról, hogy Nicolas Sarkozy bonthatta-e húsz évvel ezelőtt a falat Berlinben.
A francia elnök a Facebook közösségi portálon azt írta vasárnap: "november 9-én reggel hallgatjuk a Berlinből érkező híreket, amelyekből úgy tűnik, hogy változások történnek Németország megosztott fővárosában. Alain Juppével úgy döntünk, hogy részt veszünk a várható eseményen ... Nyugat-Berlinbe érkezve a Brandenburgi kapuhoz sietünk, ahol már lelkes tömeg gyülekezett a fal megnyitásának hírére".

Elsőnként Alain Auffray, a Libération című napilap újságírója fejezte ki kétségeit Sarkozy története iránt. Szerinte november 9-én sem Párizsban, sem Berlinben senki nem sejthette, hogy a fal aznap megnyílik.

Az internetezők mellett több francia történész és megfigyelő is arra emlékeztetett, hogy a nyugat-német televíziók és rádiók csak este 8 után számoltak be arról, hogy Günter Schabowski az NDK állampártja, a NSZEP szóvivője esti sajtótájékoztatóján bejelentette a határok azonnali megnyitását.

A francia elnök beszámolója mellé egy színes fotót is csatolt, amin az akkori jobboldali RPR párt 34 éves helyettes főtitkáraként kezében vésővel látható, állítólag a fal keleti oldalán, 1989. november 9-én este. A képen a fal tele van színes graffitikkel, márpedig Kelet-Berlinben tilos volt a falra bármit is festeni.

Mindezek ellenére a francia elnöki hivatal megerősítette Sarkozy verzióját. Franck Louvrier, az államfő kommunikációs tanácsadója szerint "az RPR-hez 9-én olyan hírek érkeztek, hogy Berlinben kell lenni, mert valami készül". A tanácsadó szerint alig lehetett repülőjegyet találni, de a pártvezető Alain Juppének Sarkozyvel sikerült végül 9-én napközben elutaznia.

Juppé egykori kabinetfőnöke, az utat állítólag szervező Philippe Martel is azt állította, hogy Sarkozyék 9-én napközben érkeztek Berlinbe, miután "egy barát", aki "a berlini szenátusban" dolgozott, telefonált, hogy "valami készülődik" és "a fal le fog omlani". Szerinte a pártvezetők különgépen este 11 körül érkeztek Berlinbe, és másnap repültek vissza Párizsba.

Alain Juppé blogján szombaton még azt írta, hogy 9-én érkezett Sarkozyvel Berlinbe. A vita kirobbanása után hétfőn viszont módosította az RPR-küldöttség útjának dátumát: "9-én este vagy néhány nappal később, már nem emlékszem pontosan".

Néhány héttel ezelőtt a TV5 televíziónak adott interjúban Juppé még úgy emlékezett, hogy 10-én vagy 11-én érkezett "néhány barátjával" Berlinbe. Az 1993-ban megjelent visszaemlékezésében pedig november 16-át említett.

Az AFP hírügynökség archívuma szerint Juppé november 17-én, rövid berlini útjáról hazatérve "történelmi eseménynek" minősítette a berlini fal leomlását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

H1N1: Lettországban is van már halálos áldozat

Egy hétfői bejelentés szerint Lettországban is regisztrálták az első halálos megbetegedést, amelyet… Tovább olvasom