Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Kettős öngyilkos merénylet Pakisztánban

Legkevesebb 45-en meghaltak és százan megsebesültek pénteken a kelet-pakisztáni Lahorban történt kettős öngyilkos merényletben - közölte egy rendőrségi vezető az állami televízióban.
Tárik Szalím Dogar, Pandzsáb tartomány rendőrfőnöke szerint a robbantások célpontja egy katonai konvoj volt. Az első hírek úgy szóltak, hogy a kettős merénylet egy biztonsági hivatal szomszédságában lévő piacon történt. A sebesültek között kilenc katona és rendőrök is vannak. A két, gyalog támadó merénylő fejét később megtalálták.

Ezen a héten ez már a második terrorcselekmény a városban. A hétfői támadásban a merénylő a maga vezette, robbanószerrel megrakott gépkocsival nekihajtott egy rendőrségi épületnek, tizenhárman meghaltak. A merényletet az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Pakisztáni Tálibok Mozgalma (PTT), a legnagyobb lázadószervezet vállalta magára. Most még senki sem jelentkezett elkövetőként, bár a hatóságok azt gyanítják, hogy ezúttal is a PTT lehetett.

Az Afganisztánnal határos pakisztáni törzsi területek a tálibok és az al-Kaida erődítményei. A pakisztáni tálibok és az al-Kaida két és fél év alatt több mint 3 ezer emberéletet követelő támadásokat és merényleteket hajtottak végre Pakisztán-szerte.

Egyes elemzők szerint a merényletek várhatóak voltak, mivel a tálibok be akarják bizonyítani, hogy a rájuk mért csapások ellenére harcképesek maradtak. A kormányzat azt állítja, hogy a törzsi területeken lévő több tálib erősség és rejtekhely felszámolása meggyengítette őket. A harcosok hálózatát azonban nem érte lényeges vagy komoly kár, és képesek lecsapni - mondta egy pakisztáni elemző.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Problémák a Tiszta víz orosz állami programmal

Problémák vannak a Tiszta víz elnevezésű orosz állami programmal: a pénteki orosz lapok arról írnak,… Tovább olvasom