Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Kettős robbantás Libanonban

Legalább huszonhét ember életét vesztette és további háromszázötven megsebesült két robbantásos merényletben a libanoni Tripoli városában pénteken a libanoni egészségügyi minisztérium közlése szerint.
A pokolgépek a többségében szunnita város két mecsetének közelében robbantak fel nem sokkal a pénteki ima vége után. A két megtámadott mecset közül az egyikben a Hezbollah szélsőséges síita fegyveres szervezet ellenzőjeként ismert egyik szalafista hitszónok szokott imát mondani.

Médiabeszámolók szerint az öt perc különbséggel bekövetkezett detonációk jelentős pusztítást okoztak a 200 ezres városban. A robbantás utáni tévéfelvételek a 1975 és 1990 közötti libanoni polgárháborús állapotokat idézték: a város felett fekete füst szállt fel, a merényletek helyszínein pedig kiégett autók, összeégett holttestek és betört ablakok voltak láthatók.

Libanonban az elmúlt hónapokban több hasonló támadás történt, amiért szakértők elsősorban a szomszédos Szíriában folyó polgárháborút, illetve a Hezbollah abban való nyílt részvételét okolják, ami felélesztette a vallási ellentéteket a libanoni síita és szunnita közösségek között.

Egy héttel ezelőtt Bejrút egyik - síita többségű, a Hezbollah fellegvárának tartott - külvárosában 27 embert megölt és több mint 300-at megsebesített egy autóba rejtett pokolgép. Júliusban ugyanott egy kisebb erejű robbantás történt, amelynek mintegy ötven sebesültje volt. A merényleteket a Hezbollah szíriai szerepvállalása váltotta ki.

Ugyanakkor a Tripolihoz hasonlóan erősen szunnita többségű helyeken hosszú ideje nem történt a péntekihez fogható pokolgépes támadás. Egyes megfigyelők szerint a mostani merénylet tovább élezheti a vallási feszültségeket Libanonban, és akár egy irakihoz hasonló "merényletháborúhoz" is vezethet a szunniták és síiták között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új terrorfenyegetésektől tart az FBI távozó igazgatója

A posztjáról szeptember 4-én távozó Muellerrel a héten folytatott, értékelő és záró… Tovább olvasom