Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Kiáll az euró mellett a német Baloldal

Kiáll az euró mellett és elutasítja a visszatérést a márkához a német Baloldal az őszi parlamenti választásra készített programjában, amelyet a vasárnap véget ért pártkongresszuson fogadtak el.
A 100 százalékban szociális című program szerint az euróövezetet "súlyos konstrukciós hibák" feszítik, de a gazdasági válságot nem a közös fizetőeszköz megszüntetésével kell kezelni, hanem a megszorítások leállításával. A Baloldal "nem akarja az euró végét, és nem sírja vissza a márkát" - emelte ki kongresszusi beszédében Katja Kipping társelnök.

A nagy többséggel elfogadott program lezárja az euró körüli vitát, legalábbis a választásokig. A párt több befolyásos alakja, köztük Oskar Lafontaine korábbi elnök és az egyik jelenlegi alelnök, Sahra Wagenknecht az euróövezet felszámolása mellett érvelt. A német parlamentben a Baloldal volt az egyetlen párt, amely eddig nem kötelezte el magát egyértelműen az euró mellett.

A volt keletnémet állampárt utódszervezete és nyugatnémet baloldali szervezetek összeolvadásával létrejött erő a szavazatok legkevesebb 10 százalékát kívánja megszerezni a szeptember 22-én esedékes országos parlamenti választáson. A háromnapos drezdai kongresszuson elfogadott program fő gondolata szerint a 2008 óta tartó válság és a konzervatív-liberális kormány politikája miatt felborult a társadalmi egyensúly és háttérbe szorult az igazságosság elve. Ezen a jövedelmek átcsoportosításával, az állami újraelosztás mértékének növelésével kell segíteni.

A Baloldal kormányra kerülve növelné a gazdagok terheit, a személyi jövedelemadó legfelső sávjának kulcsát például 42 százalékról 53 százalékra emelné, és bevezetne egy 75 százalékos kulcsot, amely az egymillió eurót meghaladó jövedelmekre vonatkozna.

A párt a legalacsonyabb jövedelmű rétegek helyzetét egyebek között a havi 1050 eurós minimálnyugdíj intézményének bevezetésével javítaná. A Baloldal kialakítaná a minimális órabér intézményét is, amelynek összege kezdetben 10 euró lenne. Ezt 2017-ig fokozatosan 12 euróra kellene emelni a program szerint.

Központi követelés egy új alkotmányos alapjog, a víz- és áramellátáshoz fűződő jog intézményének megteremtése is. A szolgáltatáshoz való hozzáférést az érintett közműszolgáltatók állami tulajdonba vételével lehet megoldani. Ugyancsak a jórészt magánkézben lévő infrastruktúra vonatkozik az az ígéret, hogy a helyi és távolsági tömegközlekedést a következő években ingyenessé teszik, és már a közeljövőben is jelentősen fejlesztik.

A külpolitikában a Baloldal a hagyományainak megfelelően elsősorban a hadiipari export betiltását és a német hadsereg külföldi küldetéseinek azonnali befejezését sürgeti.

A Baloldal a legutóbbi, 2009-es Bundestag-választáson minden korábbinál jobb eredményt, 11,9 százalékot ért el, amivel a negyedik helyen végzett. Országos választói támogatottsága jelenleg 6 és 9 százalék között mozog. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) párt tartományi szinten együttműködik a párttal, jelenleg Brandenburg tartományban kormányoznak közösen. Országos szinten viszont a Bundestag többi pártja mellett az SPD is elutasítja a koalíciót a Baloldallal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: a legjobb pillanatban veszi át Magyarország a V4-elnökséget

˝Magyarország éppen most lép ki a recesszióból.˝ Tovább olvasom