Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Kígyófej a vendég brokkolijában

Kígyófejet talált a tányérján egy amerikai étteremlánc New York-i üzletében egy ebédre készülő férfi. Ezt az AFP francia hírügynökség közölte pénteken.
A T.G.I. nevű lánc New Yorki Clifton parkban lévő étteremében brokkolit rendelt a vendég. Amikor kihozták a tányérját, és a férfi kicsit megkavarta az ételt, az aljáról kibukkant egy kígyófej. A feldúlt vendég panaszára azonnal vizsgálatot rendelt el a cég, amely nagyon komolynak nevezte az incidenst.

"Azonnal kivontuk a brokkolikat az étteremből, és kiterjedt vizsgálatot kezdtünk"- közölte Amy Freshwater, az anyacég, a Carlson Restaurants szóvivője, aki szerint az "objektumot" elküldték egy független laboratóriumnak is, hogy ne vádolhassák a céget elfogultsággal. A Carslon a "legmélyebb sajnálkozását" fejezte ki amiatt, hogy ilyesmi megtörténhetett az egyik éttermükben.

Azt nem közölte a cég, hogy az előzetes szakértői vizsgálat szerint milyen kígyónak a feje volt az ételben. Ez ugyanis nem mindegy. Ha egy mérges kígyóé volt, akkor veszélyes is lehetett volna, ha a vendég nem veszi észre, és ráharap. Még a levágott fejű, illetve halott mérges kígyók fogaiból is csorog a toxin, így elég egy aprócska seb a szájban, és kész a baj.

Olvasóink írták

  • 4. floridaimagyar 2009. május 09. 19:03
    „Amikor Arizonaban jartam ott alllatira finom sult csorgokigyot lehetett enni egy etteremben. Odamentel, kivalasztottad es allati jol megcsinaltak. Kicsit olyan az ize mint a csirkenek, de pikansabb.”
  • 3. Rika09 2009. május 08. 16:02
    „Nekem van egy ananász konzervem, de nem merem felbontani félek, hogy gekko van benne.”
  • 2. rozator 2009. május 08. 10:50
    „Van ahol azt rostélyos nélkül adják!”
  • 1. trixi11 2009. május 08. 10:10
    „Én meg egyszer hagymás rostélyoshoz sült csótányt kaptam! :DDD”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agyonverte három szomszédját egy bottal

Németország - Életfogytiglani börtönre ítélte egy német bíróság csütörtökön azt a német nyugdíjas… Tovább olvasom