Délmagyar logó

2018. 05. 28. hétfő - Emil, Csanád 16°C | 28°C Még több cikk.

Kihallgathatja Malina Hedvig tanúit a szlovák főügyészség

Nem kizárt, hogy a szlovák főügyészség kihallgatja a Malina Hedvig ügyvédje által javasolt tanúkat.
Dobroslav Trnka szlovák főügyész reagált így Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica javaslatára, amelyben több, eddig be nem idézett tanú – például Robert Fico volt kormányfő, a főügyész felesége és a védencét kezelő pszichiáterek – meghallgatását kérte - jelentette az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken.

"A vizsgálatot felügyelő ügyész megfontolja ezeket a javaslatokat, és nem kizárt, hogy némelyik tanúmeghallgatásokat megvalósítjuk, természetesen Kvasnica jelenlétében" – jelentette ki a főügyész.

Roman Kvasnica szerint ezzel a főügyész nem kegyet gyakorol, csak a kötelességét teljesíti. "2008 decembere óta négyszer kértem a tanúmeghallgatásokat, eddig semmibe vettek. Ezek után nem tudok úgy tekinteni erre az egészre, hogy a főügyészség elindult az igazságkeresés útján" – mondta az ügyvéd.

Ha valóban sor kerül a Kvasnica által javasolt tanúk meghallgatására, akkor a Malina Hedvig-ügy vizsgálata nem zárul le a Labas-jelentés (az orvostudományi kar dékánja, Peter Labas által készített vizsgálat) javított kiadásával. Július 20-án a főügyész bejelentette: az orvostudományi kar dékánja már megkapta Hedvig teljes egészségügyi dokumentációját, és amint megírja az új jelentést, lezárják a vizsgálatot.

Peter Labas dékán viszont a lap megkeresésére azt mondta, még mindig nem kapott semmit, de most már bemegy a főügyészségre és rákérdez.

A csallóközi lányt 2006 augusztusában verték meg Nyitrán, mert magyarul beszélt. Mégis ellene folyik vizsgálat Szlovákiában 2007 óta, hamis tanúzással és a hatóságok félrevezetésével vádolják

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indiában sokan meghaltak egy hirtelen jött árhullámban

Egy hirtelen jött árhullámban legalább ötven ember meghalt Kasmír indiaiak által ellenőrzött részén… Tovább olvasom