Délmagyar logó

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -5°C | 1°C

Kína bejelentette az első idei baromfijárványt

Kína kedden késő este bejelentette, hogy H5N1-es madárinfluenza-járvány tört ki a baromfiállományban az északnyugati Hszincsiang tartományban.
Ez 2009 első bejelentett járványa, pedig humán fertőzések és halálesetek már voltak idén, értetlenséget váltva ki a szakemberekből.

A H5N1-es madárinfluenza-vírus emberről emberre nem képes terjedni, csak fertőzött állattal (leginkább házi szárnyassal) való közvetlen érintkezés útján tud embert megfertőzni. Kínában idén 8 ember kapta el a H5N1-es típusú madárinfluenzát, és közülük 5 meghalt.

Idén egészen mostanáig a hivatalos bejelentések szerint nem volt Kínában megbetegedés a baromfiállományban. A szakemberek értetlenül álltak a jelenség előtt. Egyben aggódnak, hogy a vírus módosulhatott, és már lappangó formában képes jelen lenni a baromfiállományban.

A pekingi bejelentés szerint több mint 500 szárnyas pusztult el, óvintézkedésképpen pedig 13 ezret semmisítenek meg. A közleményből nem derül ki, hogy csirkéről van-e szó.

Az 5 halálos eset közül az egyik Hszincsiang fővárosának, Urumcsinak a közelében történt, és az áldozat január 10-én fertőződött meg, de a most bejelentett baromfijárvány onnan ezer kilométerre tört ki.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boratot csináltak a szlovén kormányfőből

Szatirikus honlapot készítettek a szlovén miniszterelnökről déli szomszédunknál. Hogy pontosan ki… Tovább olvasom