Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Kínából származhat Észak-Korea rakétaszállítója

Feltehetőleg Kínából származik Észak-Korea rakétaszállítója, amelyet Phenjan vasárnap tett közszemlére egy katonai parádé keretében.

Valószínűleg kínai gyártmány lehet az a hatalmas, 16 kerekű rakétaszállító jármű, amelyet Phenjan vasárnap tett közszemlére egy katonai parádé keretében, így felmerül az Észak-Koreát érintő ENSZ-szankciók megsértésének gyanúja Peking részéről.

A hordozó feltehetőleg rakétalövedék indítására is alkalmas. Szakértők múlt vasárnap egy phenjani katonai díszszemlén figyeltek fel a monstrumra, amelyhez hasonlót Phenjan még soha nem vonultatott fel.
A jármű nagy mérete az észak-koreaiaknak "óriási ugrás előre" - vélekedett Wendel Minnick, aki a washingtoni Defense News című szaklapban közöl írásokat az ázsiai katonai fejlesztésekről.

Szakértők egybehangzó véleménye szerint nem valószínű, hogy Észak-Korea gyártotta volna a technikailag rendkívül kifinomult eszközt, amely - a dizájn alapján - Kínából kerülhetett észak-koreai kézbe.

"A 16 kerekű szállító ránézésre a kínai űrtudományi és ipari társaság (CASIC) 9. akadémiájának tervei alapján készült" - nyilatkozta Ted Parsons, a Defence Weekly védelmi és biztonsági ügyekkel foglalkozó portál elemzője. A CASIC-ot az amerikai hírügynökség megkereste az ügyben, de a társaság nem nyilatkozott. Egy 2010 októberi vállalati közlemény beszámol az első 16 kerekű hordozó exportálásáról, de a megrendelő ország nevéről nem tesz említést.

Pieter Wezeman, a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) fegyverszállításokkal foglalkozó szakértője szerint "valószínűsíthető, hogy Kína ezzel nem szándékosan szegte meg az észak-koreai rakétaprogrammal kapcsolatos ENSZ-szankciókat". Mint mondta, az eszköz más területeken, például olajkitermelésnél is használható, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy Phenjan egy harmadik országon, például Pakisztánon, keresztül jutott hozzá.

Peking visszautasította, hogy szembement volna a nemzetközi jogszabályokkal. A kínai külügyminisztérium szóvivője csütörtöki, rendszeres sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: Kína ellenzi a tömegpusztító fegyverek terjesztését, és az ilyen fegyverekhez szükséges hordozókét is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Breivik eredetileg több pokolgépes robbantást tervezett

Anders Behring Breivik eredetileg több robbantást tervezett, az oslói kormányzati negyed mellett a… Tovább olvasom