Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Kínai hivatalos vélemény: eszköznek használják a tibeti önégetőket

A magukat felgyújtó tibetieket szeparatisták használták arra, hogy káoszt idézzenek elő - állította az önégetések leggyakoribb helyszínének, a szecsuani Apa (Aba) prefektúrának a vezetője szerdán.
Vu Cö-kang (Wu Zegang) nyomozásokra hivatkozva úgy nyilatkozott, hogy a tibetiek lakta térségben az utóbbi hónapokban elkövetett akciók "hátulról irányított, egyértelmű politikai cselekmények". A rendőrség arra a megállapításra jutott, hogy a felbujtók célja a káosz előidézése.

Az esetek közötti hasonlóságok egyikeként Vu azt említette, hogy az önégetők mindegyike "Szabad Tibetet!" felkiáltással követte el a tettét. A hatóságok szerint az áldozatok többsége korábban határon túli szeparatista közösségeknél járt.

"Az önégetések ösztönzésére még kárpótlási díjat is ígérnek" - hangoztatta Vu azzal, hogy mindezek alapján bizonyítottnak látják, hogy a cselekmények előre megtervezett politikai akciók.

Szerinte a dalai láma csoportja és külföldi megosztásra törekvő erők "gonosz módon vezetik a tibeti buddhizmust az szélsőség útjára". Azzal, hogy az önégetőket hősöknek állítják be, és hogy vallási szertartást tartanak az elhunytak bűneinek feloldozásáért, támogatják és ösztönzik az önégetéseket - állította a területi vezető. Hozzátette: amikor versengésre és terrorisztikus viselkedésre buzdítják az embereket, lényegében feláldozzák őket.

Egy szecsuani pártvezető úgy vélte, hogy a dalai láma és köre több kísérletet is tett Kína megosztására, amihez a tibetiek lakta területeken partnereket talált néhány férfi és női szerzetes személyében. Li Csang-ping (Li Changping), a Szecsuan tartományi pártvezetés tagja a kínai parlament szerdai tartományi kerekasztal-beszélgetésén fejtette ki véleményét.

Hírügynökségi jelentések szerint Kínában az elmúlt egy évben több mint kéttucatnyi önégetés történt. Az önégetők között tibeti férfi és nőiszerzetesek és mások is voltak; több tizenéves fiatal, valamint egy négygyermekes anya. Peking szeparatista akcióknak tartja ezeket a cselekményeket, s azt állítja, hogy felbujtóik a tibeti kérdés napirenden tartásában érdekelt emigránsok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egymillió dollárt ajánlott fel az FBI az eltűnt volt ügynökért

Egymillió dolláros jutalmat ajánlott fel kedden az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) annak,… Tovább olvasom