Délmagyar logó

2018. 02. 18. vasárnap - Bernadett 1°C | 6°C Még több cikk.

Kiutásaítják az összes szíriai diplomatát Törökországból

Törökország felkérte a szíriai kormányt, hogy 72 órán belül hívja haza összes diplomatáját Ankarából.
A török külügyminisztérium szerdai közleménye a szíriai Húla városában elkövetett vérengzéssel indokolta a lépést. Egyúttal jelezte, hogy Ankara és a nemzetközi közösség "további, keményebb intézkedéseket" fog végrehajtani, amennyiben Szíriában folytatódnak az emberiesség elleni bűncselekmények.

"Ezek a bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül" - áll a közleményben.

Törökországban több ezer szíriai talált menedékre a határ közelében, és Ankara támogatja a száműzetésben lévő szíriai ellenzéket. Az elmúlt hónapokban Törökország szomszédjai körében olyan találgatások hangzottak el, hogy Ankara katonai beavatkozást fontolgat, a híreszteléseket állítólagos török csapatösszevonások is táplálták. A török kormány mindazonáltal megértéssel fogadta a szíriai ellenzék felfegyverzésére irányuló követeléseket.

A nyugati kormányok kedden egymás után jelentették be a szíriai diplomaták kiutasítását. Válaszul Damaszkusz szerdán szintén három napot adott a damaszkuszi holland ügyvivőnek az ország elhagyására.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 évet kapott a volt libériai elnök

Ötven év börtönre ítélték háborús bűnök miatt Taylor volt libériai elnököt. Tovább olvasom