Délmagyar logó

2017. 03. 23. csütörtök - Emőke 11°C | 21°C Még több cikk.

Kivonul Japánból a Tesco

A nem megfelelő üzletmenetre hivatkozva megszünteti tevékenységét Japánban a brit Tesco: a világ harmadik kiskereskedelmi hálózata szerdán bejelentette, hogy eladná a tokiói térségben levő 129 áruházát.
A Tesco legutóbbi éves jelentésében Japánnal kapcsolatban a "mérsékelten veszteséges" kifejezést használta. Philip Clarke vezérigazgató most úgy nyilatkozott: a cég arra a következtetésre jutott, hogy Japánban nem tud megfelelően gazdaságos tevékenységet kiépíteni.

Az üzletek eladását a következő hónapokban kezdik meg. Az értékesítendő üzletek Tsurukame néven működő szupermarketek, Tesco és Tesco Express formában működnek.

A francia Carrefour és az amerikai Wal-Mart után a világ harmadik legnagyobb áruházlánca a tervek szerint a közép-kelet-európai térségben 10 százalékos profitrátát ér el 2014-ig, egyebek mellett a helyben gyártott termékek arányának növelésével, új áruházak megnyitásával és a szolgáltatások bővítésével. Ezt elsősorban a forgalom növelésével akarják elérni, amihez egyebek mellett a meglévő hipermarketek átalakítását, mintegy ötezer új termék bevezetését, a szolgáltatások bővítését, a kisebb alapterületű Tesco áruházak számának növelését vették tervbe.

A társaság 12,3 százalékkal növelte nyereségét a 2010-es üzleti évben az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés elsősorban az ázsiai fellendülés hatása volt, az árbevétel és a nyereség kétharmadát kitermelő hazai piacon viszont a cég saját várakozásaitól is elmaradtak az eredmények.

Magyarországon tavaly a bruttó árbevétele 666,5 milliárd forint volt, és 70,5 milliárd forintot adózott a társaság, amivel számításai szerint az ötödik legnagyobb adófizető volt.

Olvasóink írták

  • 1. favágó 2011. augusztus 31. 11:41
    „Irigyelem a japánokat! Nagyon. Nem lehetne ezt nálunk is megcsinálni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Autóba rejtett pokolgép robbant egy pakisztáni mecsetnél

Pokolgép robbant szerdán Pakisztán délnyugati részén, a detonációban legkevesebb tíz ember, köztük… Tovább olvasom