A 85 esztendős Pérez Venezuela elnöke volt, amikor 1989. február 27-én zavargások törtek ki tiltakozásul az üzemanyagok és a tömegközlekedés drágulása miatt. Luisa Ortega főügyész kedden az állami televízióban az akkori események kivizsgálásával indokolta Perez őrizetbe vételének szándékát.
A tüntetések elfojtása végett a kormány bevetette a hadsereget. A katonák összecsaptak a tüntetőkkel, becslések szerint legalább 300-an veszítették életüket. Jogi aktivisták szerint azonban az áldozatok száma ennél több százzal magasabb volt; sokukat a biztonsági erők válogatás nélkül agyonlőtték. A felelősöket soha sem állították bíróság elé.
Idén februárban, az események 20. évfordulóján Hugo Chávez elnök felszólította a hatóságokat, hogy szolgáltassanak igazságot a tüntetések áldozatainak.
Pérez kilenc esztendeje az Egyesült Államokban, Miamiban él, és hírek szerint szélütés következményeként megrendült az egészségi állapota. Caracas korrupcióval is vádolja.