Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Közös Mars-utazó programot ajánlott a NASA Oroszországnak

Az amerikai űrkutatási hivatal azt ajánlotta oroszországi és európai partnerének, hogy együtt vágjanak bele a Mars-utazásba, mert ez egyetlen ország számára túl nagy vállalkozás.
A javaslatot a NASA moszkvai képviselője tette szerdán a RIA-Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint. "Az ember vezette űrhajó marsi útját nemzetközi személyzetre kell bízni, s arra a tapasztalatra kell támaszkodni, amely a Nemzetközi Űrállomáson gyűlt össze" - idézte a hírügynökség Mark Bowmant.

Az expedíciót a NASA és orosz partnere, a Roszkoszmosz irányítaná, de számítanának az Európai Űrügynökség aktív részvételére és más országokéra is, amelyek együttműködnek az űrállomás-programban. "Meg vagyok győződve róla, hogy a legénységet több ország űrhajósaiból kell összeállítani" - mondta Bowman, aki hangsúlyozta, hogy a NASA szerint 2035-ig megvalósítható Mars-utazást csak sok ország erőfeszítéseinek egyesítésével koronázhatja siker.

Az említett időpont előtt be kell fejezni az idevágó tapasztalatok összegyűjtését az űrállomáson, és utazást kell tenni a Holdra is, további tudományos és technikai tapasztalatok megszerzése végett.

Jelenleg Oroszországnak vannak konkrét tervei a vörös bolygó felkeresésére. Először 2015-ben automata űrhajókat, s évekkel később kozmonautákat küldenének, de a gazdasági válság miatt valószínűleg csúszni fog a program.

Olvasóink írták

  • 2. floridaimagyar 2009. augusztus 28. 23:23
    „Vagy hasznalhatjak azt az alsogatyat amit a japan urhajos hasznalt es nem kell mosni 7 honapig!!!”
  • 1. bo 2009. augusztus 27. 09:04
    „Aztán majd jól összevesznek a budi használatán!:-)))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszáradt a védett Tisza-holtág Kelet-Szlovákiában

Szlovákia - Kiszáradt a Tisza-holtág, a folyó régi és új medre közti tájegység a kelet-szlovákiai… Tovább olvasom