Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Kurd felkelők támadtak meg egy katonai állást

Törökország - Kurd felkelők legkevesebb négy katonát megöltek, hét másikat pedig megsebesítettek szombatra virradóra Törökország keleti részén, miután lecsaptak a hadsereg egyik előretolt állására.
A hatóságok beszámolója szerint ez a támadás volt az elmúlt hónapok legsúlyosabb akciója török katonák ellen. A Tunceli tartományban lévő Nazimiyében végrehajtott rajtaütésben az egység parancsnoka is életét vesztette.

Törökországban a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1984-ben kezdett fegyveres harcot az önálló kurd államért, amelyről időközben lemondott, de kulturális jogokat és helyi önkormányzatokat követel a többségében kurdok lakta, délkelet-törökországi kurd területek számára. A harcokban mintegy 40 ezren veszítették életüket. A PKK tavaly áprilisban bejelentette, hogy határozatlan időre leteszi a fegyvert.

Miután azonban a Demokratikus Társadalomért (DTP) nevű kurd pártot decemberben betiltották, a PKK kilátásba helyezte a fegyveres harc felújítását, mert a szervezet vezetése úgy ítéli meg: a legfontosabb törökországi kurd párt törvényen kívül helyezésével Ankara lerombolta a politikai megoldás alapját.

A török alkotmánybíróság azzal az indoklással tiltotta be a DTP-t, hogy kapcsolatokat ápol a PKK-val. Utóbbit az Európai Unió és az Egyesült Államok - Ankarához hasonlóan - terrorista szervezetként tartja nyilván.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tornádó pusztított Arkansasban - több halott

Egyesült Államok - Tornádó söpört végig pénteken Arkansas amerikai szövetségi államban, s az… Tovább olvasom