Délmagyar logó

2018. 01. 17. szerda - Antal, Antónia -1°C | 8°C Még több cikk.

Lecsapott a Niklas orkán: kilencen meghaltak

Helyenként 192 kilométeres széllökések voltak. Németországban heten haltak meg, Svájcban és Ausztriában egy-egy áldozatot szedett az orkán.
Kilenc halálos áldozata van a Németországon, Ausztrián és Svájcon végigsöprő Niklas orkánnak. A vihar szerdára virradóra ugyan csillapodott, de a vonattal közlekedőknek továbbra is fennakadásokra kell számítaniuk.

A Niklas az utóbbi évek egyik legerősebb vihara. A helyenként az óránkénti 192 kilométeres sebességet is elérő széllökések kedden több helyütt fákat csavartak ki, autókat, házakat és villamos vezetékeket rongáltak meg.

Németországban heten haltak meg, közülük hárman közlekedési balesetben vesztették életüket. Svájcban és Ausztriában egy-egy áldozatot szedett az orkán.

A vihar jelentős káoszt okozott a közúti, vízi és légi közlekedésben. A frankfurti repülőtéren több mint 180 járatot kellett törölni. Egy reptéri szóvivő azt mondta, hogy az időjárásra való tekintettel szerdán is korlátozásokra kell számítaniuk az utasoknak. A Niklas orkán Hamburgban 63 járatot érintett.

A német vasúttársaság több városban hálókocsikat bocsátott a pályaudvarokon rekedt utasok rendelkezésére. Az éjszaka folyamán ugyan sikerült több felsővezetéket megjavítani, de továbbra sem járnak a vonatok a Bréma és Hannover, valamint a München, Rosenheim és Salzburg közötti szakaszon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nőtt a halálos ítéletek, csökkent a kivégzések száma tavaly

A kihirdetett új halálos ítéletek száma 28 százalékkal legalább 2466-ra emelkedett az egy évvel… Tovább olvasom