Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Legkésőbb január végén megkezdődhet a szíriai vegyi fegyverek semlegesítése

Az OPCW menetrendje szerint a vegyifegyver-készlet legveszélyesebb részét december 31-ig kell a szíriai, latakiai kikötőbe szállítani.
Január végéig megkezdődhet a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítése a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) reményei szerint.

A szervezet igazgatója kedden Oslóban, az OPCW-nek odaítélt Nobel-békedíj ünnepélyes átadása előtt nyilatkozott erről. "Azt reméljük, hogy január végéig megkezdődhet a megsemmisítés az amerikai hajón" - mondta Ahmet Üzümcü az AFP francia hírügynökségnek.

Az OPCW menetrendje szerint a vegyifegyver-készlet legveszélyesebb részét december 31-ig kell a szíriai, latakiai kikötőbe szállítani. Az igazgató közlése szerint ez a köztes határidő néhány nappal kitolódhat a Szíriában uralkodó biztonsági körülmények miatt. Ismét megerősítette ugyanakkor, hogy ez nem jár a teljes folyamat elhúzódásával.

"Sok múlik a helyszínen uralkodó biztonsági helyzeten, és sajnálatos módon az elmúlt hetekben ez romlott" - mondta az igazgató. "Reméljük, hogy a helyzet megengedi majd, hogy időben befejezzük a műveleteket. Előfordulhat némi késés, de ez a késés engem nem nyugtalanít. Amit fontosnak tartok, az az, hogy a művelet a lehető legnagyobb biztonságban bonyolódjon le" - tette hozzá Ahmet Üzümcü.

A teljes megsemmisítésre kiszabott eredeti határidő 2014 júniusának vége. Ezt az OPCW továbbra is teljesíthetőnek tartja.

A veszélyes anyagok Szíria területén belül történő szállításánál a polgárháborús állapotok és a főutak elvágása jelenti a biztonsági kockázatot.
A légi szállítás nagyon kockázatos, akárcsak átvágni Libanonon. A harmadik lehetőség a Damaszkusz és a szíriai tengerpart közötti főútvonalon történő szállítás, ám ezen a területen voltak időnként a leghevesebb harcok a damaszkuszi kormány és ellenfelei között. A szíriai hadsereg éppen hétfőn jelentette be, hogy teljes egészében ellenőrzése alá vonta a Damaszkusztól Homsz városon keresztül a tengerpartig vezető utat.

A legveszélyesebb szíriai vegyi fegyvereket egy amerikai hajón, nemzetközi vizeken semmisítik meg. A műveletet a Földközi-tengeren végeznék el, a Cape Ray teherhajón, amit amerikai hadihajók vesznek majd körül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem engedélyezték a verespataki aranybánya-projectet

Elvetette a román képviselőház az új bányatörvény tervezetét. Tovább olvasom