Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 24°C Még több cikk.

Lelőttek több ukrán katonát a keleti országrészben

Hét ukrán deszantos katona meghalt, hét pedig megsebesült kedden a keleti országrészben egy összecsapásban - közölte a kijevi védelmi minisztérium.
A terrorellenes műveletben részt vevő katonák páncélos járművekből álló menetoszlopa Donyeck megye északi részén, a Kramatorszktól 20 kilométerre lévő Oktyabrszke falu határában haladt, amikor egy hídnál tűz alá vették oroszpárti fegyveres szakadárok - jelentette Kovács Andrea, az MTI kijevi tudósítója a tárca közlésére hivatkozva.

A "terroristák" gránátvetőkel lőtték a menetoszlopot, közben lőfegyverekből célzott lövéseket adtak le rájuk. A mintegy 30 szakadár támadó már a folyó menti bokrokban lesben állva várta a konvojt. Az első gránátlövés a sorban másodiként haladó páncélozott harcjármű motorját találta el, amikor az épp a folyón átvezető hídhoz ért. Egy másik harcjármű megpróbálta távolabb tolni a fáktól a becsapódott lövedéktől kigyulladt BTR-t, a katonák pedig közben tűzharcba bocsátkoztak a támadókkal - közölte a minisztérium.

A "terroristák" első sortüzében két katona halt meg és három megsebesült. A szakadárokkal folytatott hosszas tűzharc közben összesen hat katona vesztette életét és nyolcan sebesültek meg, közülük egy súlyosan. A sérülteket és a halottakat társaik evakuálták az összecsapás helyszínéről.

Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) később azt közölte az Unian hírügynökséggel, hogy a súlyosan sérült deszantos meghalt a helikopteren, amellyel kórházba szállították.

Vaszilij Krutov altábornagy, az SZBU első elnökhelyettese arról számolt be, hogy több mint 20 ezer tartalékos fejezte ki az elmúlt néhány napban azt a szándékát, hogy Ukrajna területi épségének és függetlenségének védelme érdekében visszatér az aktív szolgálatba.

"Egy külföldi állam hivatásos zsoldosaival szemben, akik sokéves harci tapasztalattal rendelkeznek, és nincsenek erkölcsi gátlásaik, szükség van minden emberi és anyagi erőforrás teljes mozgósítására" - hangsúlyozta Krutov tábornok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válságos az állapota a 112 napja éhségsztrájkoló riporternek

Válságos állapotba került Abdullah El-Sami egyiptomi riporter, aki 112 napja éhségsztrájkkal… Tovább olvasom