Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

Lengyel lehallgatási ügy: kihallgatják az őrizetbe vett két gyanúsítottat

Lengyelországban még a nap folyamán kihallgatják azt a két embert, akit a lehallgatási botránnyal összefüggésben kedden vettek őrizetbe - közölte Renata Mazur, a varsói körzeti ügyészség szóvivője, hozzátéve, hogy folyamatban van a bizonyító anyag elemzése.
Szerdai tájékoztatóján a szóvivő azt is elmondta, hogy a nyomozó hatóságok átkutattak "különböző helyszíneket", ahol "számos elektronikus adathordozót" találtak. Ezeket szakemberek fogják megvizsgálni - közölte.

A szóvivő nem volt hajlandó megnevezni, kit vettek őrizetbe ketten.
Lengyel médiajelentések szerint egyikük Marek Falenta, az egyik leggazdagabb lengyel üzletember, a másik pedig a sógora és közeli munkatársa, Krzysztof R.Marek Falenta 39 éves, vagyonát 440 millió zlotyra (mintegy 33 milliárd forint) becsülik, 2013-ban a 67. volt a 100 leggazdagabb lengyel listáján. Egyebek között ingatlanfejlesztéssel foglalkozik és résztulajdonosa a szénkereskedelemmel foglalkozó Sklady Wegla cégnek. Krzysztof R. 33 éves, a távközlési szektorban tevékenykedik. Benne van több olyan vállalat vezetőségében, amelyeknek Falenta résztulajdonosa.

Az ügyészség gyanúja szerint Falenta és Krzysztof R. vásárolta meg a lehallgatások helyszínéül szolgáló éttermek pincéreitől a hangfelvételeket, és juttatta el azokat a Wprost című hetilaphoz, amely tíz napja megkezdte az anyag közzétételét. Falenta személyes ismerőse a Sowa & barátai nevű elegáns varsói étterem üzletvezetőjének, Lukasz N.-nek, aki korábban a multimilliomos üzletember egyik cégénél dolgozott. Lukasz N.-t még a múlt héten őrizetbe vették a hatóságok, és tiltott lehallgatás miatt vádat emeltek ellene, majd óvadék ellenében szabadon engedték.

Egy másik ember ellen is vádat emeltek kedden ugyancsak tiltott lehallgatás miatt, ő a médiajelentések szerint Konrad L., aki pincérként dolgozott az Amber Room nevű varsói étteremben, ahol a lehallgatások egy része történt.

Lengyelországban törvény tiltja a titkos lehallgatást, amely akár két évig terjedő börtönnel is sújtható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lemondásra szólította fel a román parlament Traian Basescu elnököt

Lemondásra szólította fel a bukaresti parlament Traian Basescu román államelnököt a testvérét érintő… Tovább olvasom