Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Litvinyenko-gyilkosság: bizonyítékok vannak Moszkva ellen

Az amerikai titkosszolgálatoknak bizonyítékaik vannak arra, hogy az orosz állam részese volt Alekszandr Litvinyenko nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásának.
Az amerikai titkosszolgálatoknak egyértelmű bizonyítékaik vannak arra, hogy az orosz állam részese volt Alekszandr Litvinyenko egykori orosz állambiztonsági tiszt nyolc évvel ezelőtti londoni meggyilkolásának, és a bizonyítékokat át is adták a brit hatóságoknak - írta szombaton a The Daily Telegraph.

A tekintélyes brit konzervatív napilap értesülései szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) annak idején figyelte az ügyben "kulcsszerepet játszó egyének" kommunikációját Londonban és Moszkvában egyaránt. Egy bennfentes forrás a lapnak részletek nélkül elmondta: a brit hatóságoknak átadott amerikai titkosszolgálati adatokat nem lehetne ugyan bizonyítékként beterjeszteni bírósági eljárás esetén, de a brit hatóságokat az anyag meggyőzte arról, hogy "állami kivégzés történt".

A The Daily Telegraph hozzájutott egy olyan hangfelvételhez is, amelyen Litvinyenko beszél egyebek mellett "a világ egyik legveszélyesebb bűnözője", Szemjon Mogiljevics és Vlagyimir Putyin orosz elnök kapcsolatairól.

A nem egészen háromperces felvételen, amely egy évvel Litvinyenko halála előtt készült Londonban, az egykori orosz ügynök kijelenti, hogy Putyin és Mogiljevics "1993 vagy 1994 óta jó kapcsolatban volt egymással".

Litvinyenko arról is beszél, hogy az Egyesült Államok által körözött Mogiljevics - aki évekig élt Magyarországon, magyar házastársa volt és a magyar állampolgárságot is felvette - az al-Kaidával is kapcsolatban állt, és fegyvereket adott el a terrorhálózatnak.

Alekszandr Litvinyenkót, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) másfél évtizede Londonba dezertált volt alezredesét 2006 novemberében, a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg.

A mérgező anyagot az eddigi vizsgálatok szerint Litvinyenko teájába csempészték bele a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában.

A dezertőr exügynök 2006. november 1-jén, halála előtt három héttel teázott két orosszal az Egyesült Államok londoni nagykövetségének közvetlen közelében lévő elegáns szállodában; később a személyzet több tagjának szervezetében is kimutatták sugárzó izotóp nyomait.

A Scotland Yard számára eddig sem volt kétséges, hogy a gyilkosság elkövetője orosz: a londoni rendőrség szerint egyértelműen bizonyosságot nyert, hogy Litvinyenko egyik teapartnere és volt ügynöktársa, Andrej Lugovoj a tettes.

Nagy-Britannia 2007-ben hivatalosan vádat emelt Andrej Lugovoj ellen és kérte kiadatását.

Sem az orosz állam, sem a hazájában később parlamenti képviselővé választott Lugovoj nem ismerte el soha felelősségét Litvinyenko haláláért, és Moszkva elzárkózott a gyanúsított kiadatásától. A kiadatás megtagadását diplomaták kölcsönös kiutasítása követte, és a két ország viszonya azóta is fagyos.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kairóban agyonlőttek egy tüntető nőt

Az eset a 2011-es felkelés jelképes színhelye, a Tahrír tér közvetlen közelében, egy nappal a… Tovább olvasom