Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Londoni elemzők: csökkent a kelet-európai növekedési esélye

Jelentősen csökkentették a közép-kelet-európai gazdaságokra - köztük Magyarországra - adott jövő évi növekedési előrejelzésüket hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemzőrészlegének felzárkózó térségi közgazdászai befektetőknek hétfőn összeállított globális előrejelzésükben közölték, hogy az eddig jósolt 0,5 százalékos növekedés helyett 2012-ben most már átlagosan 0,2 százalékos GDP-visszaesést jósolnak az euróövezetben.

A ház ennek nyomán Magyarországon az eddigi prognózisában szereplő 1,2 százalékos növekedés helyett jövőre egész évre stagnálást vár, de a Morgan Stanley londoni elemzői a következő hat hónapban technikai recessziót is valószínűsítenek a magyar gazdaságban, vagyis nem tartják kizártnak, hogy két egymást követő negyedévben csökkenni fog a magyar GDP-érték.

A cég a cseh gazdaságra adott 2012-es növekedési előrejelzését szintén meredeken, 1,5 százalékról 0,5 százalékra csökkentette, Lengyelországban pedig az eddigi 3,2 százalék helyett 2,5 százalékos növekedést jósol jövőre.

Olvasóink írták

  • 2. fili-busz 2011. november 29. 20:33
    „Egy kis ízelítő, hogyan is működnek a dolgok:

    "...Harris egy egész napot tölthetett el a genfi ....hedgefondsnál. Nem kiabáló brókereket látott, hanem számítógépeik előtt ülő matematikusokat, fizikusokat. A legtöbbjük autista zseni, akik eleve nem érzékelik a külvilágot. ,,Az egyik csak úgy tud átmenni egy termen, ha minden kilincset megfog, a másik pedig még a chipset is késsel, villával eszi", mesélte róluk a Süddeutsche Zeitungnak Harris. ,,Szuper-intelligens emberek, mindenféle morális mérce nélkül, akik a valósággal való kapcsolatukat is teljességgel elvesztették". Ha az egyik alkalmazottat megkérdezte, hogy érzi magát, azt a választ kapta: ,,nagyon jól, az elmúlt percekben hétszáz millió dollárt csináltunk". A semmiből, persze....
    A pénzpiacok mára teljességgel elszakadtak a reálfolyamatoktól, matematikai algoritmusok és nem egy-egy nemzetgazdaság vagy cég tényleges helyzete határozza meg, hogy éppen ki megy csődbe vagy ki keres sokat. ,,Felügyelet alá kell helyezni a piacokat", szorgalmazza ezért Harris. Szerinte az első lépés, hogy világméretű, egységes adókat kell bevezetni a tőzsdei ügyletekre, ma ugyanis azok voltaképp adózatlanok. Ráadásul a legtöbb hedgefonds olyan országban van bejelentve, ahol amúgy is kevés adót kell fizetnie....Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök korábban már javaslatot tett a nemzetközi pénzügyi tranzakciók megadóztatására - ..... -, de például a brit kormány, amely a londoni pénzügyi cégeket védi, keményen ellenáll...,,A szegények és gazdagok közötti szakadék egyre mélyebb. A szocializmus összeomlása óta a kapitalizmus extrémmé vált, túlzásokkal és kapzsisággal - saját vége felé halad..."

    http://hetivalasz.hu/uzlet/a-penzpiacok-mara-teljesseggel-elszakadtak-a-realfolyamatoktol-43542

    Nem lehet a semmiből pénzt csinálni.
    Azt valakinek ki kell fizetni.
    Pl. a mi devizahiteleseinknek.
    Szépen el van ez van rendezve!”
  • 1. lukrecia 2011. november 28. 11:01
    „"A Moody´s a magyar szuverén adósminősítésének "Ba1"-re csökkentése és az ország devizabetétekre vonatkozó minősítési plafonjának "Ba2"-re történő csökkentése következtében 2011. november 25-i döntése értelmében az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. minősítői besorolását további öt magyar bankkal együttesen csökkentette, áll az OTP BÉT közleményében.
    OTP Bank Nyrt. deviza szenior adósság besorolását "Baa3"-ról "Ba1"-re, a deviza alárendelt adósság besorolását (Lower Tier2) "Ba1"-ről "Ba2"-re, míg a deviza alárendelt (Upper Tier2) adósság minősítését "Ba2 (hyb)"-ről "Ba3 (hyb)"-re módosította. A forint- és devizabetét minősítéseket "Baa3/Prime-3"-ról rendre "Ba1/Not-Prime"-ra és "Ba2/Not-Prime"-ra módosította, utóbbi az ország minősítéséből adódó plafonnak megfelelő szintű. A társaság "D+" pénzügyi erő besorolása nem változott; az összes minősítés továbbra is leminősítést valószínűsítő figyelő listán van.
    Az OTP Jelzálogbank Nyrt. forint- és devizabetét minősítései "Baa3/Prime-3"-ról rendre "Ba1/Not-Prime"-ra és "Ba2/Not-Prime"-ra módosította. A társaság "D+" pénzügyi erő besorolása nem változott; az összes minősítés továbbra is leminősítést valószínűsítő figyelő listán van És az egészben a vicc , hogy száguld az OTP a mai tőzsdén. .)) Alig manipulálnak ismét.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos merénylet: tucatnyi halálos áldozat

Öngyilkos merényletet követtek el hétfőn az iraki főváros egyik börtöne előtt, és a robbanásban 11… Tovább olvasom