Délmagyar logó

2017. 11. 19. vasárnap - Erzsébet 0°C | 8°C Még több cikk.

Lövöldözés volt Ottawában

Egy katona és egy támadó meghalt a kanadai fővárosban. A lövöldözőt kapcsolatba hozták az Iszlám Állammal.

Harper: Kanadát nem lehet megfélemlíteni

Kanadát nem lehet megfélemlíteni - mondta a szerdai ottawai lövöldözés után tartott televíziós beszédében Stephen Harper kormányfő és kijelentette, hogy nem menekülnek azok, akik az országban a héten elkövetett, két katona életét követelő támadások mögött állnak.

"Legyen világos, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Kanadát soha nem lehet megfélemlíteni" - nyomatékosította a kanadai néphez szóló beszédében, hozzátéve, hogy a szerdai incidens csak még inkább megerősíti az ország eltökéltségét és a biztonsági erők erőfeszítéseit, hogy mindent megtegyenek a terrorista fenyegetések azonosítására és felszámolására, hogy Kanada biztonságos hely legyen.

Hozzátette, napokon belül kiderül, hogy az általa terroristának nevezett ottawai ámokfutónak voltak-e társai.

A támadásban egy katona meghalt.

A héten történt két támadás Harper szerint kíméletlen emlékeztetők arra, hogy Kanadát is érhetik a világ más pontjain látott terrortámadásokhoz hasonló incidensek. "A biztonsági erőink és a kormányzati intézmények elleni támadások az országunk, az értékeink, a társadalmunk és ellenünk, kanadaiak elleni támadások" - hangoztatta.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy a szerdai támadás összefüggésben van-e a Montreal közelében két napja történt incidenssel, amelynek során egy iszlám hitre áttért férfi autójával elgázolt két katonát. Egyikük meghalt, a támadót lelőtték.

Az ottawai lövöldözés halálosan megsebesített elkövetője Michael Zehaf-Bibeau 32 éves férfi volt, aki sajtóhírek szerint nemrég tért át az iszlám hitre. Nem sokkal az után, hogy a sajtóban és a közösségi portálokon felbukkant a vélt ámokfutó neve, a Twitter közösségi portálon terjedni kezdett egy állítólag őt ábrázoló, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet által közzétett fotó, amelyen egy hosszú hajú fiatal férfi látható fegyverrel a kezében. Arcát részben palesztin kendő takarja. A Globe and Mail című lap szerint a titkosszolgálatok nemrég bevonták Zehaf-Bibeau útlevelét.

A Montreal közelében történt hétfői incidens elkövetője, a 25 éves Martin Rouleau a hatóságok vizsgálatának hatósugarában állt, mert feltételezték róla, hogy külföldi terrorista cselekményekben vett részt vagy azt tervezi, hogy részt vesz.

Kapcsolatba hozták az Iszlám Állammal a lövöldözőt

A kanadai hatóságok tájékoztatása szerint egy kanadai születésű férfi, Michael Zehaf-Bibeau volt a szerdai ottawai lövöldözés parlamentben lelőtt gyanúsítottja.

Sajtóhírek szerint az algériai származású québeci férfi 1982-ben született, nemrég tért át az iszlám hitre. Amerikai kormányzati források szerint a férfi eredeti neve Michael Joseph Hall volt, később változtatta meg Zehaf-Bibeau-ra.

Nem sokkal az után, hogy a sajtóban és a közösségi portálokon felbukkant a vélt ámokfutó neve, a Twitter közösségi portálon terjedni kezdett egy állítólag őt ábrázoló, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet által közzétett fotó, amelyen egy hosszú hajú fiatal férfi látható fegyverrel a kezében. Arcát részben palesztin kendő takarja.

A kanadai rendőrség közölte, nem bocsátkozik találgatásokba a merénylet indítékairól. A sajtó viszont úgy tudja, a hatóságok veszélyes elemként számon tartották a férfit, aki belehalt sebesülésébe. A Globe and Mail című lap szerint a titkosszolgálatok nemrég bevonták az útlevelét.

Michael Zehaf-Bibeau-ról kiderült, hogy rablás és fegyverbirtoklás miatt 2003-ban kétévi szabadságvesztésre ítélték - jelentette a CTV kanadai televízió.

A lövöldözés óta eltelt időben némileg enyhítették a lövöldözés környékén - a parlamentnél és a nemzeti emlékműnél - elrendelt zárlatot, amelyből megfigyelők arra következtettek, hogy a korábban felmerült hírekkel szemben mégsem két vagy három, hanem csak egy elkövető volt.

A rendőrség közölte, egyelőre nem tudta megerősíteni, hogy ugyanaz a személy lövöldözött az emlékműnél és a parlamentben. Az emlékműnél életét vesztette egy díszőrséget álló katona.

Egyelőre azt sem tudni, hogy a szerdai támadás összefüggésben van-e a Montreal közelében két napja történt incidenssel, amelynek során egy iszlám hitre áttért férfi autójával elgázolt két katonát. Egyikük meghalt, a támadót lelőtték.

Szerdán történt:

Lövöldözés volt a kanadai főváros három helyszínén, a parlamentnél, a nemzeti háborús emlékműnél és egy nagy bevásárlóközpont közelében; egy díszőrséget álló katona és egy támadó életét vesztette. A törvényhozás épületéből az ablakon és az állványokon keresztül menekültek a bentlévők, a rendőrség kimenekítette a miniszterelnököt is. A hatóságok még több gyanúsítottat nagy erőkkel keresnek.

Az első hírek még arról szóltak, hogy egy ismeretlen tettes bejutott a parlamentbe, és lövöldözni kezdett. Később azonban a rendőrség már azt gyanította, hogy két, vadászfegyverrel felszerelkezett tettesről van szó, akik előbb lelőttek egy díszőrségben álló katonát, majd berohantak a parlamentbe és ott lövöldözni kezdtek. Szemtanúk szerint mintegy húsz lövés dördült el a folyosókon. A katona később belehalt sérüléseibe, és a CBC kanadai televíziós állomás szerint a rendfenntartók agyonlőtték az egyik támadót.

A bentlévők több csoportban is menekültek az épületből, mégpedig az ablakokon, a tetőszerkezeteken és az épület felújításához emelt állványon mászva le az utcára. Stephen Harper miniszterelnököt a rendőrség különleges egységei menekítették ki. Ő a támadás pillanatában a Parliament Hill nevű épületegyüttesben volt, amely a parlamentnek és irodáinak ad otthont. Harper a konzervatív párt képviselőinek és szenátorainak hagyományos szerda délelőtti összejövetelén vett részt éppen. Szóvivője, Jason McDonald bejelentette, hogy a kormányfő épségben van. Barack Obama amerikai elnökkel Harper már beszélt telefonon az erőszakcselekményekkel kapcsolatosan.

Jason Kenney kanadai munkaügyi miniszter, aki a katona halálát bejelentette, a családnak részvétét kívánva hangsúlyozta: "Kanadát nem fogják megfélemlíteni!"

Harper közleményt adott ki, amelyben leszögezte: a szerdai lövöldözések nem rettentik el az ország kormányát és parlamentjét attól, hogy zavartalanul folytassa munkáját.

Az ottawai központi kórház jelentette, hogy a lövöldözések után három sebesültet szállítottak be, kettőnek stabil az állapota. Nem közöltek részleteket arról, hogy kik a sebesültek.

Ottawa központjának nagyobb részét lezárták, a fővárosban valóságos vészhelyzet alakult ki. A lövöldözések hatására a washingtoni kanadai külképviseletet is bezárták, megelőzendő bármiféle atrocitást.

Az amerikai-kanadai Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) riadókészültséget rendelt el, hogy gyorsan reagálhasson bármiféle - az ottawai lövöldözésekkel összefüggésbe hozható - légi katasztrófa esetén.

Két nappal korábban az iszlámra nemrégiben áttért egyik férfi halálra gázolt egy katonát és megsebesített egy másikat, mielőtt végeztek vele. Az eset miatt a hatóságok egy fokkal, alacsonyról közepesre emelték a terrorfenyegetettség szintjét Kanadában.

Korábban írtuk:

Az ottawai rendőrség szerint három helyszínen volt lövöldözés szerdán Ottawában: a kanadai parlamentnél, a katonai emlékműnél és egy bevásárló központ közelében is, a törvényhozás közelében.

A katonai emlékműnél egy díszőrséget álló katonát súlyosan megsebesítettek. Ezt követően a parlamentben, majd a bevásárló központnál dördültek el lövések. Ezek a helyszínek kevesebb mint egy mérföld (1600 méter) távolságra vannak egymástól. A rendőrség még mindig nem tudja, hogy hány tettes van. Egy gyanúsítottat a parlamentben agyonlőttek. Ottawa központjának nagyobb részét lezárták.

Két nappal korábban egy az iszlámra nemrégiben áttért férfi halálra gázolt egy katonát és megsebesített egy másikat, mielőtt végeztek vele. Az eset miatt a hatóságok egy fokkal, alacsonyról közepesre emelték a terrorfenyegetettség szintjét Kanadában.

Korábban írtuk:

Lövöldözés történt szerdán a kanadai parlamentben, a rendőrség keresi a tettest vagy tetteseket - jelentette a helyi média.

Szemtanúk szerint mintegy húsz lövést adtak le a folyosókon. Előzőleg megsebesítettek egy háborús emlékműnél őrt álló katonát. A szemtanúk azt mondták, hogy onnan láttak a parlament felé rohanni egy fegyverest.

Stephen Harper miniszterelnök elhagyta a parlament épületét, amelyet rendőrök vettek körül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őrkutyák fogták el a Fehér Ház kerítésén átmászó férfit

Az elnöki rezidencia környékét több órára lezárták. Tovább olvasom