Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Magyar libatépés a svéd tévében - állatkínzás?

Állatkínzásnak minősítette egy svéd televízió azt a módszert, ahogy Magyarországon a libákat megfosztják tollaiktól.
A rejtett kamerás felvételt a svéd TV4 készítette egy magyarországi telepen - adta hírül azt RTL hétfő esti híradója. A svéd agrárminiszter azt mondta: az Európai Bizottsághoz fordulna azért, hogy mindenhol betiltsák a tollfosztást.

Bárány László a Baromfi Terméktanács elnöke azt mondta, hogy ebben a vonatkozásban nem éri nagy gazdasági kár Magyarországot, "annak viszont nem örülünk, hogy egy újabb ország áll be abba a sorba, aki rombolja a magyar baromfitartás több évszázados imázsát." - fogalmazott. Egy régóta libákkal foglalkozó vállalkozó szerint a libáknak a tépés nem fáj, ha "érett" a tolluk.

Tavaly a libatömés miatt kritzálták Magyarországot. Egy állatvédő szervezet egy nyilvános feketelistára tette a kényszertömött libákból készült termékeket forgalmazó cégeket. Mondván: a mesterséges hizlalás állatkínzás. Az állatvédők kampánya hatással volt a külföldi megrendelésekre, az ágazatnak több milliárd forintos kára keletkezett.

Egy dán, takarókat és párnákat forgalmazó cég vezetője a témával szintén foglalkozó MTV Híradójában azt mondta, hogy magyar partnereik úgy tájékoztatták őket, hogy etikus módon bánnak a libákkal. Ha bebizonyosodik, hogy a tépéstől az állatok elhullanak, megszakítják a kapcsolatot a magyar vállalkozással. Az országos állatvédelmi felügyelő szerint a libát csak vedlési időszakban "porolgatásos módszerrel" lehet megfosztani tollától. A nem megfelelő libatépés miatt 100 forint bírságot is lehet kapni, de ha állatkínzás történik, öt évet is kaphat a vállalkozó.

Olvasóink írták

44 hozzászólás
  • 44. tamberg 2009. február 27. 14:38
    „Kedves Paul6 Úr!
    Kérem ne sértegesse a másikat!Ön nem bírja a kritikát úgy látom!Az ilyen kis állatkínzó ne pofázzon akinél a disznóvágáskor a disznón annyi késszúrás van,hogy ha arra az állatra rálőttek volna gépfegyverrel,az sem ütött volna több lyukat!
    Ha már ilyen okos,hogy tudja mi az a rectum,akkor igazán tudnia kellett volna,hogy hol helyezkedik el az állat azon pontja,ahol meg kell szúrni a gyors elvérzés bekövetkezéséhez!
    Tudását kérem kicsit bővítse és a rectumom még mindig rendelkezésére bocsájtom kinyalás céljából.”
  • 43. Paul6 2009. február 27. 12:32
    „Na még égy fanatikus mr.Tamberka vagy mi?Na ha már a nick nevekről van szó akkor Ön biztos egy kelet német sörfajtáról nevezte el magát.El is tom képzelni amikor vedeli a "tambergert".A 6 a nevem mellett pedig azt jelenzi,hogy az ilyen kis libagyilkosoknak,mint Maga 6kg híg anyagot ürítök a szájába,má ha kikezdenek!
    Rectumának mög olyat adnák, hogy égy ideig nem kéne erölködnie,hogy a fene önné mög!!”
  • 42. tamberg 2009. február 26. 19:57
    „Kedves Paulo6!
    Valószínűleg a neve mellett szereplő hatos az IQ-jára vonatkozik!
    A rectum-ról meg annyit,hogy közelebbről megnézheti és ki is nyalhatja!”
  • 41. Paul6 2009. február 25. 21:35
    „Kedves dsmaan úr!Úgy látom Ön egy fanatikus libatömő és libatépő egyén!!Nagyon okosnak képzeli magát,hogy diplomás meg,hogy ebből írta a szakdolgozatát!Hát tudja mit türülje ki a kukulóját a diplopájával a szakdolgozatát meg rectumába nyomja fel!!”
  • 40. dsmaan 2009. február 05. 19:17
    „Most nem az inteligenciáról van szó,és felidegelnek az ilyen hozzá nem értő emberek!Nem az érintett cégek valamelyikénél dolgozom,hanem pont a libatépés és tartás volt a szakdolgozatom témája!!most a legfontosabb ebben a könyörtelen világban,hogy mit és mennyit tudsz nyújtani a családodnak,gyermekeidnek!És erre kellene gondolni az úgymond divat "állatvédőknek"!!!Ilyen helyzetekben elfelejti az ember a jó modort,pl: a négymancs is elfelejti , ha miatta több ezer ember elveszíti a munkáját!!”
  • 39. Hmmm... 2009. február 05. 08:36
    „Kedves "dsmaan".
    Azt gondolom, hogy on valamelyik erintett cegnel dolgozik. Amit ir egyes fajtakrol, valoszinuleg igaz. Ha igy van, nyugodjon meg, megfelelo szakvelemennyel megvetozhatjak a "tamadast".
    Orulok, hogy hozzaerto es a magamfajta hulyeket ilyen jol el tudja igazitani!
    Azert engedje meg, hogy emlekeztessem egy mondasra! Az iskolai vegzettseg nem mindig jar muveltseggel es intelligenciaval. On a modoraval elo pelda erre.”
  • 38. dsmaan 2009. február 05. 00:07
    „Különben is azt mondod,hogy a hagyományos tartás ellen senki nem emel hangot,hát a tépés pont hosszú hagyományra tekinthet vissza!!Erről ennyit!!Nézz már utána ,azután írj tényeket!!Ha megkérhetlek!!!pff!”
  • 37. dsmaan 2009. február 04. 18:52
    „Nekem mondhatod hmmm!Agrármérnök vagyok és értek hozzá!De toll termelő fajtáról beszélünk és arra született és azért tenyésztették ki,a tömő libát pedig a májtermelésért!Gyakorlaton voltam libatépésben és nem ömlött a vér belőlük,az ilyen kis filmek és cikkek mindig a legbrutálisabban vannak leközölve!A négymancsos dolgozókat likvidálnám,mert ha rosszat csinál a kutyám és kap egy pofont azért már kapna az ember 1 év felfüggesztést!Hát komolyan nevetségesek!Ismétlem az állatok arra vannak kitenyésztve hogy tépjék,nem a liba tépést kell akkor betiltani,hanem a tolltermelő liba keltetését,mert ha nincs megtépve akkor az szenvedés neki nem hízik vegetál a liba mint télen a fák!Agytrösztök!!!!!!Komolyan mondom az beszél ilyenekről aki csak könyvben látott libát!!”
  • 36. Hmmm... 2009. február 04. 15:42
    „Ezeket a libakat nem levagas utan tepik kedved "dsmaan". A haszonallatok tartasa es leolese is lehet humanus. Az ellen tiltakoznak emberek, hogy pl egyes csirkeneveldekben eltorik az elo csirkek labat, hogy ne is mozogjanak.
    A hagyomanyos neveltetes ellen senki sem emel hangot. A marhabort akkor dolgozzak fel pl, miutan az allatot megoltek.Egyes orszagokban viszont elve nyuznak meg allatokat, akik az utan a fajdalomtol es a sokktol pusztulnak el /rokak, cicak es kutyak/.
    On szerint ez tisztesseges es emberi megoldas? A falusi ember elkapja a csirkejet es elvagja a nyakat, sot ki is verezteti s csak az utan fozi meg.Ugyan ez tortenik a disznoval is.”
  • 35. dsmaan 2009. február 04. 14:40
    „Egy -két hozzászóló nem érti a témát sajnos az agyi kapacitása nagyon pici!Kínzások?Hát hol élünk már 100és200 évvel ezelőtt ebből volt a gazdálkodónak bevétele és megélhetése!Azért vannak haszon állatok és azért kedvtelésből tartottak!Ha a tépést betíltják akkor sok ember fog tönkre menni!Kezdjük a tojás termelő gazdaságokkal--a keltető üzemekkel--a gazdálkodó aki fogadja a kis libát majd a megfelelő korban megtépeti--a libatépő brigádok--és végül a vágóhíd mert nem kap végterméket!Sokan fel sem tudják fogni az egészet!És a legfontosabb mi a tápláléklánc tetején állunk,és még szép,hogy megtömöm vagy megtépem a libát ami a család asztalára kerül!!!!”
  • 34. cselac 2009. február 04. 12:17
    „Akkor egyen mindenki zöldséget? Ha az ember húst akar enni, meg kell ölni az állatot. Akkor pedig mindenképp gyilkosság. Ebben a megvilágításban így az állatvédőnek nem szabad húst ennie.

    Magyarországon élek és RobinGood: a jogos kritika és az általánosítás között bazi nagy különbség van!!!”
  • 33. flexsnake 2009. február 04. 01:00
    „Egy állatkertben lakó elefánt hobbiból képeket fest. A képeken tökéletesen ábrázolja a fákat, azokat festi szívesen. De van pár festménye amin elefántokat ábrázolt. Élt egy majom aki megtanulta a jelbeszédet és kutatókkal beszélgetett ezáltal a saját kis világáról mesélve. Az hisszük egy liba vagy egy marha vagy akár egy disznó nem gondolkodik? Még álmodnak is. Ha tudnának beszélni, elmondanák hogy amit az emberek művelnek az az igazi holokauszt. A folyamatos kínzások és a többi...”
  • 32. Luckatosh 2009. február 03. 22:07
    „)I(”
  • 31. RobinGood 2009. február 03. 16:40
    „Lassan kezdünk elszigetelt skanzenlakókká válni, akik mindenféle kritikát zsigerből magyarellenes összeesküvésnek kiáltanak ki. Az elavult szokásainkon csakazért sem változtatunk, sőt megmagyarázzuk, hogy a magyar olimpikon sohasem doppingol (csak keveset pisil), a tolltépés nem állatkínzás, az agyonpermetezett szőlőből készült bor egészséges, a libamáj hungarikum, a döglött ló meg alszik. Csak az a baj, hogy így nem fogják megvenni tőlünk.”
  • 30. Hmmm... 2009. február 03. 15:48
    „Kedves "cselac".
    Csupan 3 m! Ha komoly a kerdese, akkor annyit, tobb mint 10 000km-re es bizony itt is fontos szerepuk van az allatvedoknek. Igaz, az allatvedelem mar kozel 200 eves multra tekint vissza. Persze vannak jocskan torvenyszegok! Ha nem komoly, akkor teljesen mindegy, hogy hol elek, a kerdes az, On hol el?
    A lehetoseg mindenki szamara adott a tekintetben, betartjak-e vagy sem az eloirasokatt. A kerdes az, meg akarjak-e tartani vagy kepesek-e igy megtartani a piacot?”
  • 29. cselac 2009. február 03. 15:21
    „Hmmmm...merre élsz egyébként?

    Csak azt nem értem, hogy más, egyébként uniós országok miért tesznek magasról az ilyen idiótizmusba csap állatvédőkre?”
  • 28. Hmmm... 2009. február 03. 14:50
    „Jo ideje tavol elek, de ismerem a magyar tradiciokat. Kulfoldi tapasztalaim alapjan az a velemenyem, hogy a hagyomanyok egy resze tarthato, masik feluk elavult, korszerutlen. Ezt tudomasul kell venni.
    Nem csak Magyarorszagot erintik az uj szabvanyok es intezkedesek, ez most ez eppen bennunket sulyt es sajnos nagyon rosszkor.
    Ugyan igy tiltakoznak az allatvedok a szormeallatokkal kapcsolatban, a csirkek nagyuzemi tartasanak bizonyos modszerei ellen. Szerintem igazuk van. A megoldas nem a felhaborodas, hanem ellenorizni, valoban kinzo jellegu-e a regi modszer,s ha igen, mi mas technologia lenne alkalmas.
    Melesleg valoban a tollra az emberek nagy resze allergias es kivalthato mas anyagokkal.”
  • 27. walaki 2009. február 03. 14:13
    „Nem tudom mi lesz, akkor, ha ezek az unatkozó állatvédők, majd elmennek "Juliska nénihez" a tanyára és meglátják, hogy hogyan vágja el a csirke nyakát a vasárnapi leveshez, meg hogyan ölik a disznót a disznóvágáson. Akkor mi lesz? Betiltják az állatok ölését? Mindenki legyen vegetáriánus? Ipari méretekben még brutálisabban végeznek a jószággal, de könyörgöm, hát ezért tenyésztik.... ebből lesz az ebéd.... Már látom is az állatvédőket, amint az oroszlánok és a krokodilok ellen tüntetnek, mert azok túl brutálisan végeznek az állatokkal, nem pedig úgy hogy azok ne szenvedjenek :) Kicsit szánalmas kezd lenni ez az állatvédősdi. Védeni kell az állatokat a de azért vannak határok, ez ami itt folyik a cikkben, meg a libamájjal, az meg csak a konkurencia lejárató kampánya.”
  • 26. cselac 2009. február 03. 12:24
    „A filmben szereplők lehet, de ettől még nem lehet általánosítani...ez így hitelrontás és elég komoly per az illető forgatócsoport nyakába...én tuti lépnék.

    Inkább borkő és libazsír a pocámba!”
  • 25. tomjank1 2009. február 03. 12:15
    „A filmben szereplő események tényleg brutálisak, és szerintem igazak is.”
44 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cipővel dobták meg a kínai kormányfőt

Egy fiatal férfi cipővel próbálta megdobni a brit Cambridge Egyetemen beszédet tartó kínai… Tovább olvasom