Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Magyarország számára fontos a szerb csatlakozás

Magyarország számára is stratégiai fontosságú cél Szerbia európai integrációja - erősítette meg a kormányzó szerb Demokrata Párt (DS) tisztújító kongresszusán szombaton Gurmai Zita európai parlamenti képviselő, aki egyben az MSZP és az Európai Szocialisták Pártja nevében vett részt a belgrádi rendezvényen.
"Magyarország és Szerbia érdekei azonosak ezen a téren: szeretnénk, ha Szerbia mihamarabb elfoglalhatná helyét az unióban az európai politikai és gazdasági közösség teljes jogú tagjaként" - hangsúlyozta a képviselő. A politikus kiemelte, hogy Boris Tadić köztársasági elnök tevékenysége hozzájárult a volt Jugoszlávia területén a megbékéléshez és a regionális kooperációhoz. Mint mondta: "ezt a fajta politikát kívánjuk támogatni. A régió története háborúkkal van tele, de ezt magunk mögött kell hagyni". Hozzátette, hogy Koszovó kérdése még nyitott ügy, de az európai szocialisták minden támogatást megadnak Tadić elnöknek és a Demokrata Pártnak, hogy meg tudják oldani a kérdést.

"Kompromisszumra, európai vízióra és rugalmasságra van szükség. Tadić elnök, valamint a Demokrata Párt rendelkezik ezekkel a képességekkel" - jelentette ki. Tadic a kongresszuson arra figyelmeztetett, hogy Szerbia még nem lábalt ki a válságból, s a következő év is igen nehéz lesz gazdaságilag. A Demokrata Párt tevékenységéről szóló beszámolójában kijelentette, hogy nem szándékozik hamis ígéreteket tenni, mert a világban sem biztos most senki abban, hogy miként alakulnak a gazdasági állapotok a következő esztendőkben.

Úgy ítélte meg, hogy Szerbia jó esetben 2016-ban az EU tagja lehet, ám ha elszalasztja a lehetőséget, akkor ez csak 2020-ban következik be. Boris Tadicot a kongresszus újraválasztotta a párt élére. Gurmai Zita külön megbeszélést is folytatott a szerb politikussal, aki nagyon pozitívan értékelte az Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel tartott november végi találkozóját. A magyar képviselőnő Tadic közbenjárását kérte öt temerini fiatalember ügyében, akiket még 2005-ben ítéltek egyenként 10-15 év börtönre egy meglehetősen vitatott perben. A szerb politikus szerint az ítélet "embertelen", és lesz engedmény az ügyükben. A találkozón Gurmai Zita a magyar tapasztalatok alapján intette a szerbeket a túlzott várakozásoktól, ami az uniós csatlakozás gyorsaságát illeti.

Olvasóink írták

  • 3. reader 2010. december 20. 13:22
    „Mert? A románok csatlakozásából sem lett előnyös, inkább csak hátrányai lettek!”
  • 2. dodó 2010. december 19. 17:09
    „Miért? Ha megmagyarázná , Zita kisasszony?”
  • 1. horvathi 2010. december 19. 14:13
    „Csak egy hosszú idő múlva bekövetkező szerb EU tagsáh érdeke Magyarországnak.

    Ennek előfeltéleként előtte ki kell követelni a szeélyi, kultúrális és területi autonómiát a délvidéki magyarságnak Hangsúlyozottan előtte, mert utána már semmit sem lehet tenni. A román EU csatlakozás is bebizonyította, hogy "hozomra" semmit sem szabad adni.

    Ha az autonómia megvalósul, akkor elkezdhetünk tárgyalni a csatlakozás további lépéseiről. De előtte semmiről sem lehet szó.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb előállítások tüntetések megelőzésére

Az orosz rendőrség szombaton Moszkvában kétszáznál több, Volgográdban és Szamarában másfél száz,… Tovább olvasom