Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Mali felszabadítása még nem fejeződött be

Mali területének felszabadítása még nem fejeződött be - jelentette ki egy hétfői interjúban a francia védelmi miniszter.
Jean-Yves Le Drian azt követően nyilatkozott egy párizsi újságnak, hogy a múlt hét végén súlyos harcok voltak francia egységek és az iszlamisták között az ország északi részében. A Gao környékén lezajlott összecsapásokban a francia katonák az iszlamisták legalább 50 harcosát ölték meg.

Az interjúban a miniszter utalt arra, hogy az iszlamisták ellen januárban indított katonai intervenció tovább folytatódik. A mali kormányzat, illetve a biztonsági erők egyelőre még nem képesek arra, hogy kezükbe vegyék saját jövőjük alakítását - tette hozzá.

A védelmi miniszter nem erősítette meg a csádi hadseregnek azt a hétvégi bejelentését, amely szerint a Maliban zajló harcokban megölték Mohtar Belmohtart, az al-Kaida észak-afrikai szárnyának egyik vezetőjét, aki az algériai ain-amenászi gázmezőn január közepén végrehajtott, számos külföldi és algériai alkalmazott halált követelő terrortámadás értelmi szerzője volt.

Jean-Yves Le Drian a halálhírrel kapcsolatban csupán értesülésekről beszélt, amelyeket - mint fogalmazott - Párizs egyelőre nem tud megerősíteni.

Olvasóink írták

  • 1. pachakuti 2013. március 04. 09:54
    „Egyszerű kis demokratizálás az egész.
    Ugyanolyan átütő sikerrel fog végződni ahogy Eritreában, Szomáliában, Irakban, Afganisztánban, Líbiában, Szíriában, Egyiptomban és az ezután következő csúnya diktatúrák esetében fog történni.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dennis Rodman szerint Kim Dzsong Un telefonhívást vár Obamától

Kim többször is kijelentette, nem akar háborút. Tovább olvasom