Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

Már 18 halálos áldozata van a montenegrói buszbalesetnek

Szakadékba zuhant egy román turistabusz Montenegróban. 29 sérültet a kórházban ápolnak. A balesetet a gyorshajtás okozhatta.
A gyorshajtás okozhatta a román busz montenegrói balesetét

Egy túlélő szerint gyorshajtás okozhatta a román turistabusz montenegrói tragédiáját. A baleset halálos áldozatainak a száma hétfő délelőtt 19-re emelkedett.

A tragikus baleset egyik túlélője a romániai ProTv-nek elmondta, a román turistabusz egy gépkocsit próbált megelőzni a viaduktra vezető útszakaszon, és a megengedettnél lényegesen gyorsabban, mintegy 90 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. "Rákiáltottam a sofőrre, hogy lassítson" - idézte fel a történteket a túlélő, aki szerint a vezető nem reagált a figyelmeztetésre. A busz másodpercekkel később átszakította a szalagkorlátot, és a mélybe zuhant.

A megszólaltatott román turista a véletlen szerencsének tulajdonította, hogy a feleségével együtt kisebb sérülésekkel túlélték a balesetet. Elmondta, ők már a felső sziklapárkányon kiröpültek a guruló buszból. Azok jártak rosszabbul, akik csak később estek ki, vagy a buszban rekedtek.

Az autóbusz utasai szombat reggel indultak egyhetes vakációra Bukarestből.
Többségében 60-70 év körüli nyugdíjasból álló turistacsoport montenegrói, szerbiai és horvátországi kolostorokat akart felkeresni.

Román sajtóértesülések szerint hétfőn délelőtt 19-re emelkedett a baleset halálos áldozatainak a száma. A Mediafax hírügynökség közlése szerint négy sérült állapota továbbra is válságos.

A ProTV által megszólaltatott túlélő példásnak tartotta a montenegrói hatóságok gyors mentési akcióját.

A román hírtelevíziók műsoraiba meghívott kommentátorok egyre hevesebben bírálják az ortodox pünkösdi munkaszüneti napjaikat töltő román tisztségviselők lassúságát. A bírálatok középpontjában Titus Corlatean külügyminiszter áll, aki csak hétfőn délelőtt, mintegy 16 órával a baleset bekövetkezte után döntött úgy, hogy lemondja az Európai Unió luxemburgi külügyminiszteri tanácskozásán való részvételt, és helyette a szerencsétlenség helyszínre utazik.

Már 18 halálos áldozata van a montenegrói buszbalesetnek

Hétfő reggelig 18-ra nőtt a Montenegróban szakadékba zuhant román turistabusz halálos áldozatainak száma - közölte a bukaresti külügyminisztériumban alakult válságstáb.

A busz további 29 sebesült utasát a podgoricai kórházakban ápolják, közülük hétnek az állapota válságos - állítják a román hírforrások a montenegrói sajtóra hivatkozva.

Egy hídról szakadékba zuhant egy román turistákat szállító busz Montenegróban. Fotó: MTI (galéria)

Vasárnap délután egy román turistákat szállító, román rendszámú busz a montenegrói fővárostól 30 kilométernyire északra lévő Grló térségében egy völgyhídról a több mint harminc méteres szakadékba zuhant.

A mentést a nehéz terep miatt alpinisták és kommandósok is segítették. A vásárnap esti jelentések 15 halottról szóltak.

A román média a montenegrói közszolgálati televízióra hivatkozva arról számolt be, hogy a busz, amely a híd előtti alagútból bukkant elő, a szakadékba zuhanása előtt egy 12 éves montenegrói gyereket is elsodort: ő is kórházba került, de nincs életveszélyben.

A mentésben résztvevők szerint a busz zuhanás közben szikladarabokat szakított le a meredek hegyoldalról, amelyek közül több is az összetört buszra zuhant. Több holttest gyakorlatilag kettészakítva hevert a sziklákon - számoltak be a szemtanúk. "Istennek hála, a busz nem a folyóba zuhant, mert különben senki sem élte volna túl a balesetet" - mondta Vaso, egy grlói fiatalember.

A buszon - a két sofőrt is beleértve - 47-en voltak, közöttük egy hétéves gyerek. Egy hétfői kórházi közlemény szerint a gyerek állapota stabil.

Egy hídról szakadékba zuhant egy román turistákat szállító busz Montenegróban. Fotó: MTI (galéria)

A Digi 24 román hírtelevízió információi szerint az autóbusz valamennyi utasa román turista, akik szombat reggel indultak egyhetes vakációra Bukarestből. Az egyik megszólaltatott rokon szerint az utasok többsége 60-70 év körüli nyugdíjas volt, akik montenegrói, szerbiai és horvátországi kolostorokat akartak meglátogatni.

Az éjszaka folyamán egy román katonai repülőgép érkezett Podgoricába, amelyen a külügyminisztérium erősítést küldött a montenegrói külképviseletnek a konzuli feladatok ellátására. Montenegróba érkezett a román rohammentő-szolgálat alapítójaként ismert Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes is, hogy felmérje a sérültek hazaszállításának lehetőségét.

Bukarestben bejelentették, hogy az uniós külügyminiszterek luxemburgi értekezletén tartózkodó Titus Corlatean román külügyminiszter is a helyszínre indul.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beomlott egy aranybánya Kolumbiában

Földcsuszamlás miatt beomlott egy illegális aranybánya vasárnap Kolumbiában, a tragédiában öten… Tovább olvasom