Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 7°C Még több cikk.

Márciustól köthetnek házasságot azonos nemű párok Nagy-Britanniában

Az azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit jogszabály július közepén lépett életbe.
Március végétől köthetnek házasságot azonos nemű párok Nagy-Britanniában - jelentette be kedden Maria Miller esélyegyenlőségi államtitkár.

A politikus közleménye szerint a házasság a társadalom egyik legfontosabb intézménye, és "2014. március 29-étől mindenki számára nyitva áll", függetlenül attól, hogy a házasulandók azonos vagy ellenkező neműek.

Az államtitkár szerint "a házasság evolúciójának újabb lépéséről" van szó.

Az azonos neműek házasodását lehetővé tévő brit jogszabály július közepén lépett életbe, miután a londoni parlament két háza által hosszas tárgyalássorozat után elfogadott törvényt az uralkodó kihirdette.

A törvénymódosítás lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok akár polgári, akár vallási szertartással házasságra lépjenek egymással.

A új törvény ugyanakkor nem kötelezi az egyházakat az azonos neműek összeadására vallási ceremónia keretében.

A módosítást a brit Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta, az alsóházi konzervatív frakción belül azonban sokan ellenezték, és a törvénymódosítási folyamatot nem támogatták a brit egyházak sem.

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú világi vezetője a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő már tavaly nyáron bejelentette, hogy nem tud pártolni olyan törvénymódosítást, amely a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".

Ugyancsak már tavaly elítélte a kormány kezdeményezését Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága. Nichols tavaly karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás "demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tabajdi Csaba hatékonyabb uniós katasztrófavédelmet sürget

"A kolontári tragédia nyilvánvalóvá tette, hogy sem az Európai Szolidaritási Alap, sem a… Tovább olvasom