Délmagyar logó

2017. 11. 22. szerda - Cecília 5°C | 13°C Még több cikk.

Másfélszáz képviselő panaszt emelt Muszavi ellen

Irán - Több mint százötven iráni parlamenti képviselő panaszt emelt Mir Hoszein Muszavi ellen, követelve az ellenzéki vezető bírósági felelősségre vonását a tavaly nyári vitatott elnökválasztás utáni tüntetésekben játszott szerepe miatt - jelentette szombaton egy iráni lap.
Mohammad Tagi Ráhbar, a vallásos képviselők frakciójának vezetője az Iran című kormánypárti újság honlapján idézett nyilatkozatában kijelentette: "az emberek a lázadás vezetőinek elítélését szeretnék, mert a zavarkeltők veszélyeztették az emberek életét és javait".

Golamhoszein Mohszeni-Edzsei iráni főügyész elmondta, hogy a panaszt a teheráni főügyészségen fogadták be.

Tavaly októberben mintegy száz iráni képviselő már követelte Muszavi büntetőjogi felelősségre vonását, úgy vélvén, hogy a választás után tanúsított magatartása sértette az iszlám köztársaság jó hírét.

Az újabb panaszt néhány nappal az iráni iszlám forradalom február 11-re eső 31. évfordulója előtt nyújtották be.

Muszavi megkérdőjelezte a tavaly június 12-i elnökválasztás tisztaságát, szerinte ugyanis tömeges csalásokat követtek el a Mahmúd Ahmadinezsád elnöknek újabb mandátumot hozó voksoláson.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sosem látott hópokalipszis kezdődött

Egyesült Államok - Hatalmas mennyiségű havat hozó front bénította meg a közlekedést helyi idő… Tovább olvasom