Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 20°C Még több cikk.

Megalakult a Szabadság Népe, Berlusconi új nagy pártja

Olaszország - Létrejött szombaton a Szabadság Népe, Silvio Berlusconi olasz kormányfő új, jobboldali pártja. A háromnapos alakuló kongresszus Berlusconi Forza Italia nevű pártjának és Gianfranco Fini "posztfaiszta" Nemzeti Szövetségének formális egyesülése volt.
Fini korábban a néhai olasz diktátor, Benito Mussolini ideológiai utódjának tartotta magát. A 90-es évek végétől azonban irányt váltott a politikai főáramlat felé a Nemzeti Szövetség, és Fini egyre inkább elhatárolódott a Duce politikájától. Fini, aki március 22-én mondta ki az 1995-ben alakult Nemzeti Szövetség feloszlását, jelenleg a képviselőház elnöke.

- Egy új korszak nyitányát akarjuk a patrióta szellemmel megnyitni, egy új korszakét, amely döntő mértékben határozza meg majd Olaszország súlyát Európában és a világban - mondta a római kongresszuson Berlusconi, aki tavaly áprilisban nyerte meg pártjával, illetve három párti jobboldali koalíciójával az általános választásokat, és lett harmadszor miniszterelnök, amióta felhagyott médiavállalkozásaival, és politikai pályára lépett.

A harmadik párt, az Umberto Bossi vezette jobboldali Északi Liga úgy döntött, hogy kimarad a Szabadság Népéből, és továbbra is önállóan, de Berlusconival szövetségben politizál.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lefényképezték az űrből az észak-koreai rakétát

Észak-Korea - Kémműholdak lefényképezték a kilövőálláson azt az észak-koreai nagy hatótávolságú rakétát, amelynek világszerte aggodalmakat kelt. Tovább olvasom