Délmagyar logó

2017. 06. 26. hétfő - János, Pál 20°C | 31°C Még több cikk.

Megarengések sorozatába illeszkedik a Japán katasztrófa?

Japán - Kivételes erejű, egymással összefüggésben álló "mega-földrengések" sorozatába illeszkedhet a Japán északkeleti partjai előtt kipattant legutóbbi, katasztrofális következményekkel járó rengés - egyes tudósok szerint ezt a gyanút veti fel az elmúlt évek hatalmas csendes-óceáni földmozgásainak feltűnő gyakorisága.
A 9-es fokozatú japán földrengés által felszabadított energiát jellemzi, hogy az egyik japán fősziget, Honsu 2,5 métert ugrott kelet felé, és a Föld forgástengelyének hajlása is 16 centiméterrel elmozdult.

A New Scientist című nemzetközi tudományos magazin nagy-britanniai változatának legutóbbi kiadásában közölt elemzés szerint a kevés vigasztaló tény egyike lehet, hogy a 8,5-nél nagyobb energiafokozatú földmozgások ritkák: a mostani japán rengés az utóbbi száz év tíz legnagyobbja között van.

E tízből három azonban az elmúlt 6,2 évben történt: a 2004. karácsonyi 9,1-es indonéziai rengés, amelynek szökőárja százezrek halálát okozta, a tavaly februári 8,8-es chilei földrengés, és a mostani japán katasztrófa.

A New Scientist szerint ez felveti azt az "elrettentő lehetőséget", hogy ezek a megarengések egymással összefüggésben következhettek be, és így esetleg továbbiak sem zárhatók ki.

A legtöbb geológus szerint az ilyen erejű földrengések száma túl kicsi ahhoz, hogy statisztikailag meggyőző módon össze lehessen kötni őket. Néhányan azonban azt vallják, hogy kell valamilyen összefüggésnek lennie.

Thorne Lay, a kaliforniai egyetem professzora a folyóiratnak elmondta: az egyértelműen kimutatható, hogy az elmúlt 6,2 évben több nagy fölrengés volt a világban, mint a pontos szeizmológiai mérések 110 éves történetének bármely más 6,2 éves periódusában.

Professzortársa, Emily Brodsky egyenesen arra a feltételezésre jutott, hogy a 8-as fokozatúnál nagyobb energiájú, egymást követő legutóbbi rengések a szökőár-katasztrófát okozó 2004-es indonéz földrengés elhúzódó utórengései lehetnek.

A folyóirat szerint a mega-földrengések globális kapcsolatáról folyó vita nyilván folytatódik, Japán számára azonban komor kilátással szolgál, hogy helyi szinten kétségtelenül gyakoriak a nagy rengéseket követő utórengések, amelyek esetenként akár ugyanolyan erejűek is lehetnek, mint az elsődleges földmozgás.

Olvasóink írták

  • 9. Wacky 2011. március 25. 11:48
    „Ok, hogy a japánok fegyelmezettek, ez tényleg nagyon sokat jelent...

    De, hogy a piklibe lehet egy várost egy ISMERT törésvonalra építeni, és még tovább bővíteni?? (Tokió) aztán...
    Hogy a piklibe lehet úgy működtetni egy atomerőművet hogy nem bír ki egy 9-es erősségű földrengést a világ egyik legveszélyeztetettebb helyén?? Vannak már kis különleges gumipárnák amik a kilengést minimalizálják, olcsók és bármely épület alá beépíthetők!! aztán
    Régóta tudják, hogy a keleti part az cunami övezet, akkor miért kell olyan helyre építeni a kis falukat, városokat ahol nincs 1 db magas pont se ahova el tud menekülni az ember?? aztán
    Ott nagyon komolyan veszik a cunami riadó gyakorlatokat, akkor ha jött a cunami miért nem menekültek el az emberek a tanultak szerint?? (válasz, az előző feltett kérdésem)

    és még sorolhatnám...”
  • 8. keiner 2011. március 24. 07:36
    „A japán kormány utasításokat ad ki, hogyan kell SUPER_GAUnal viselkedni:
    http://img40.imageshack.us/i/fukuk.jpg/”
  • 7. keiner 2011. március 24. 06:49
    „A német tudosok mondtak, hogy szerintük Fukushima-ban már SuperGau van. Reggel óta mondjak. Növekszik a sugarszás már távolabb is.
    http://www.n24.de/news/newsitem_6745056.html”
  • 6. rozator 2011. március 23. 23:45
    „http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/hangmasszazs_asotthalmon/2210056/”
  • 5. rozator 2011. március 23. 23:34
    „Mondjuk Apátfalván akkor volt utoljára rengés, <moderálva>”
  • 4. Apátfalvi** 2011. március 23. 23:25
    „bírom, hogy minden földrengés után a sok parasztnak elkezdik terjeszeteni ezeket az apokaliptikus hangulatú cikkeket...”
  • 3. rozator 2011. március 23. 23:06
    „San_Fransiscoban megjósolták (előre figyelmeztettek) a következő nagy födrengést a Szt. András törésvonal mentén! Csak azt nem tudják mikor?”
  • 2. CsImre 2011. március 23. 17:58
    „Globális kapcsolat: Mindegyik a Föld nevű bolygón történik, mind hasonló okból következnek be, egymást követik, és nem kérnek időbeosztást a bolygó önjelölt császáraitól az emberektől. Később is lehet ilyen. Igen. Micsoda fölismerés. Ha én leírom, hogy idén lesznek zivatarok jégesővel, fizet nekem az MTI egy cikket?”
  • 1. allwin 2011. március 23. 13:27
    „6,2 éves ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kettészakadhat Tokió!

Szakértők attól tartanak, hogy Tokiót is földrengés rázhatja meg, amitől akár ketté is szakadhat a… Tovább olvasom