Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 4°C Még több cikk.

Meghalt Adolfo Suárez

A spanyol demokrácia egyik atyjának tartott politikus 81 éves volt.
Elhunyt a "spanyol demokrácia egyik atyjának" tartott Adolfo Suárez vasárnap, aki az ország első demokratikus úton hatalomra jutott kormányfője volt a Franco-rezsim után.

A 81 évet élt politikus már nagyjából egy évtizede Alzheimer-kórral küzdött, múlt hétfő óta pedig tüdőgyulladással kezelték egy madridi kórházban. Halálát családja jelentette be vasárnap délután, de pontos okot nem közöltek.

Suárezt 1976-ban, Francisco Franco diktátor halála után nevezte ki a kormány élére I. János Károly király, és 1977-ben a - 41 év után első - szabad választásokon győzelemre vezette pártját. Ezután 1981-es lemondásáig vezette a spanyol kabinetet.

A spanyol uralkodó a halálhír bejelentését követően "kitűnő munkatársának és hű barátjának" nevezte az elhunytat, és közleményében hangsúlyozta, hogy Suárezt a demokratikus átmenet kulcsszereplőjeként mindig a demokrácia, a joguralom, valamint Spanyolország egységének és sokszínűségének védelme vezérelte.

I. János Károly annak idején nagy meglepetést okozott azzal, hogy a viszonylag ismeretlen Suárezt nevezte ki a miniszterelnöki posztra. Bár Suárez korábban 38 évig a francoista állampárt tagja volt, amelyben magas pozíciókat is betöltött, kormányfői kinevezése után eleinte óvatos, de végül a demokratizálódáshoz vezető reformokintézkedéseket hozott.

Ugyanakkor Suárez politikai felemelkedéséhez hasonlóan bukása is gyors volt: bár a Demokratikus Közép Uniója nevű, kereszténydemokratákat, szociálliberálisokat és volt francoistákat is tömörítő laza pártszövetsége 1977-ben és 1979-ben is győzött a választásokon, nem sokkal később elkezdett széthullani, maga Suárez pedig 1981-ben lemondott.

Utána több sikertelen kísérletet tett a hatalomra való visszatérésre, míg 1991-ben végleg visszavonult a politikától. Ennek ellenére felmérések szerint évtizedekkel lemondása után is az egyik legnépszerűbb közéleti személyiség volt Spanyolországban a demokratikus átmenetben játszott szerepe miatt.

A sajtó 2005-ben adott hírt arról, hogy Suárez degeneratív agybetegségben szenved, és ennek következtében elveszítette az emlékezőképességét. Élete utolsó részében családja szerint még rokonait és jó ismerőseit sem volt képes megismerni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száznál többen sebesültek meg a madridi tömegtüntetésen

A spanyol fővárosban százezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze, hogy tiltakozzon a gazdasági szigor… Tovább olvasom