Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Meghalt egy Jemenben elrabolt német család három tagja

A minisztérium "megbízható titkosszolgálati információkra" hivatkozott. A házaspár másik két gyermekét, két kislányt még korábban sikerült kiszabadítani.
Meghalt egy öt évvel ezelőtt Jemenben elrabolt ötfős német család három tagja - közölte kedden az elhurcolt családapa sógora a berlini külügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva.

A tárca nemrégiben levélben értesítette a családtagokat a 2009 júniusában elrabolt rokonaik - egy házaspár és a kisfiuk - haláláról. A minisztérium "megbízható titkosszolgálati információkra" hivatkozott. A házaspár másik két gyermekét, két kislányt még korábban sikerült kiszabadítani.

A német házaspárt, valamint három gyereküket és három külföldi kollégájukat több másik külföldivel együtt, kirándulás közben rabolták el. A felnőttek egy holland segélyszervezet munkatársai voltak, egy kórházban dolgoztak a fővárostól, Szanaától mintegy 240 kilométerre északnyugatra fekvő Szaada városban.

Steffen Seibert német kormányszóvivő rendkívül szomorúnak nevezte a történteket, leszögezte azonban, hogy már hosszú ideje tartottak ettől a hírtől.

A házaspár - akkor 3 és 5 éves - lányait tizenegy hónappal az elrablásuk után sikerült kiszabadítani. A kislányokkal a feleség fivérének elmondása szerint a körülményekhez képest normálisan bántak a fogva tartásuk alatt. "Nem igazán érték őket traumatikus élmények, nem volt szükségük pszichológiai kezelésre, bár a Németországba való 2010 májusi visszatérésükkor már nem beszéltük németül, csak arabul" - mondta a férfi.
Jemenben a különböző törzsek gyakran külföldiek elrablásával próbálják rákényszeríteni a kormányt követeléseik teljesítésére. Az utóbbi 15 évben az arab országban több száz külföldit hurcoltak el, akik túlnyomó többsége épen és egészségesen kiszabadult.

Az AP amerikai hírügynökség ugyancsak kedden arról számolt be, hogy kiszabadult az a német-amerikai kettős állampolgárságú újságíró, akit több mint két évvel ezelőtt raboltak el Szomáliában. A szomáliai rendőrség tájékoztatása szerint a 45 éves Michael Scott Moore-t szabadulása után Nairobiba szállították. A férfit kalózok tartották fogva, és váltságdíj ellenében engedték el. Moore a Der Spiegel című német hetilapnak fotózott Szomáliában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A német EU-szkeptikusok erősödése az euroövezet hitelképességére is hathat

A Standard & Poor's szerint az AfD szűkítheti a német kormány manőverezési mozgásterét. Tovább olvasom