Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Megjelent az ebola Kongóban is

Az Ebola-vírus újból felbukkant az eredeti származási helyén.
Az Ebola-vírus újból felbukkant a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az eredeti származási helyén - jelentette be vasárnap az ország egészségügyi minisztere.

"Az eredmények pozitívak. Az Ebola-vírus jelenlétét Kongóban megerősítették" - közölte Félix Kabange Numbi azokra a mintákra hivatkozva, amelyeket gyomorvérzéstől szenvedő, elhunyt betegektől vettek le. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a múlt héten azt mondta, hogy ennek nincs köze az ebolához.

A betegség, amelyet eddig nem azonosítottak, augusztus 11. óta 13 halálos áldozatot szedett Egyenlítő tartományban, az ország északnyugati részében. Nyolc halott mintáját küldték el az országos biomedikai kutató intézetbe, s ezekből eddig kettőben mutatták ki az ebolát - mondta a miniszter a televízióban közvetített tájékoztatójában. A tesztelést folytatják - tette hozzá.

Kabange Numbi az üzenetben hivatalosan kihirdette "a hetedik Ebola-járványt a Kongói Demokratikus Köztársaságban" azóta, hogy 1976-ban felfedezték a vírust. A miniszter elmondta ugyanakkor, hogy a most kimutatott kórokozó más törzshöz tartozik, mint amelyik Nyugat-Afrikában már több mint 1400 embert ölt meg február óta.

Megnyugtatásul közölte, hogy Jera körzete, ahol a megbetegedéseket észlelték, 1200 kilométerre van Kinshasától, a fővárostól.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiszabadult egy 2012 óta fogva tartott amerikai újságíró

Vasárnap Szíriában szabadon engedtek egy amerikai újságírót, akit még 2012-ben raboltak el… Tovább olvasom