Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Megkezdődött a G20-as csúcs Pittsburgh-ben

Megkezdődött csütörtökön a világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-as csoport vezetőinek csúcsértekezlete az Egyesült Államok északkeleti részén lévő Pittsburgh városában. A kétnapos tanácskozást a pénzügyi válság következményeinek szentelik, s annak, hogy miként lehetne megakadályozni az ilyen krízisek újbóli kirobbanását.
A résztvevők - akiket a vendéglátó Barack Obama amerikai elnök fogadott - munkavacsorával kezdték meg a tanácskozást. Ennek témája a nagy nemzetközi pénzügyi szervezetek reformja: márpedig itt komoly ellentétek vannak a fejlett és a fejlődő országok között.

Az utóbbiak - úgy vélve, hogy nincsenek eléggé képviselve a Nemzetközi Valutaalapban, az IMF-ben - azt sürgetik, hogy a G20 tagjai vállaljanak kötelezettséget ennek megváltoztatására. Az európai országok viszont általában húzódoznak attól, hogy lemondjanak jelenlegi befolyásuk egy részéről az IMF-ben a fejlődők javára.

A tanácskozás megkezdése előtt adott nyilatkozatok azt jelezték, hogy ez a vita még korántsem zárult le. Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter csütörtökön azt közölte Pittsburgh-ben, hogy országa támogatja Kína törekvését nagyobb szavazati jogok megszerzésére az olyan nemzetközi szervezetekben, mint az IMF és a Világbank, s szerinte maguk az európaiak is belátják, hogy tiltakozásuk ellenére ez meg fog történni, addig az EU nevében nyilatkozó Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök (a szervezet soros elnöke) azt mondta, hogy nem akarnak semmiféle "adóztatást" megfelelő képviselet nélkül - azaz ódzkodnak attól, hogy olyan országok kapjanak nagyobb döntéshozatali jogkört, amelyek az európaiaknál kevésbé járulnak hozzá a nemzetközi pénzügyi szervezet forrásaihoz.

Pénteken a csúcstalálkozó két munkamegbeszéléssel folytatódik. A résztvevők a makroökonómiai folyamatokról cserélnek majd véleményt most, hogy egyre több jele van a válság utáni fellendülésnek. A másik megbeszélésen pedig a nemzetközi pénzügyek jobb szabályozásáról lesz szó. Több résztvevő, így Geithner is arról beszélt előzetesen, hogy előrelépés történt a banki, illetve a brókereknek járó prémiumok kérdésében. (E téren még néhány nappal ezelőtt is komoly nézeteltérések voltak az Egyesült Államok, illetve az európai országok között.) Geithner szerint a G20 országainak ebben a kérdéskörben sikerül majd egyetértésre jutni a "nagyon részletes normákról". José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke ennél óvatosabban fogalmazott pittsburgh-i sajtóértekezletén: mint mondta, reméli, hogy legalább az alapelvekről és az ellenőrzés módjáról megszületik az egyezség.

Geithner egyébként Pittsburgh-ben azt mondta az újságíróknak, hogy bátorító jeleket lát a globális gazdasági fellendülésre, de a súlyos recesszióból való kilábaláshoz még vannak tennivalók. Ezért megerősítette, hogy amerikai részről ellenzik a gazdaságösztönző stratégiák idő előtti leállítását. "Lépéseket teszünk, hogy költségvetési deficitünk elviselhető mértékre csökkenjen" - mondta, példaként említve, hogy az Obama-kormányzat megkezdte a pénzügyi rendszert támogató intézkedéseinek enyhítését. Ám - mint fogalmazott - "ezeket a terveket életben hagyjuk mindaddig, míg nincs teljes bizalmunk abban, hogy a pénzügyi rendszer képes biztosítani a fellendüléshez szükséges hiteleket".

Végül a G20-as csúcsértekezleten szóba kerülnek majd a klímaváltozás kérdései is. Ebben a témában Reinfeldt svéd miniszterelnök nagyon határozottan fogalmazott a csúcs kezdete előtt adott pittsburgh-i sajtóértekezletén. Mint mondta, az EU nagyon aggódik a klímaváltozás ügyében folyó tárgyalások miatt, mert ezek nem a jó irányba haladnak. S elfogadhatatlannak mondta azt, hogy a megbeszélések lelassuljanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Molotovkoktélt dobtak csehországi romák házára

Gyújtópalackot dobtak ismeretlen támadók a csehországi Mikulovban egy romák lakta házra. Tovább olvasom