Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Megöltek Mexikóban egy több éve halottnak nyilvánított drogbárót

A mexikói kormány bejelentette, hogy a szövetségi erők megölték helyi idő szerint vasárnap hajnalban az ország nyugati részén az egyik legnagyobb drogkartell 2010-ben már halottnak nyilvánított vezetőjét.
Tomás Zerón szövetségi főügyész a sajtónak elmondta, hogy Nazario Moreno González drogbárónak, a Knights Templar (Templomos Lovagok) nevű drogkartell fejének holttestét az ujjlenyomata alapján 100 százalékosan azonosították.

A hatóságok mindazonáltal elvégeztetik még az ilyenkor szokásos DNS-teszteket is.

A mexikói kormány 2010-ben egyszer már beszámolt a Michoacán szövetségi állam kábítószerpiacát hatalmában tartó bűnszervezet főnökének tűzharcban bekövetkezett haláláról. Holtteste azonban nem került elő, s a latin-amerikai országban közkeletű feltételezés volt, hogy valójában nem halt meg.

Az alvilágban El Más Loco (A legőrültebb) néven emlegetett drogbáró megölése újabb jelentős győzelem a drogkartellek térdre kényszerítését meghirdető Enrique Pena Nieto mexikói elnök számára.

A latin-amerikai ország legkeresettebb drogbáróját, a hírhedt Sinaloa-drogkartell fejét, Joaquin "El Chapo" Guzmánt februárban tartóztatták le egy közös, amerikai-mexikói akcióban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vízbe fulladt több tucat afrikai menekült Jemen partjainál

Vízbe fulladt legalább 42 afrikai menekült vasárnap Jemen partjainál, miután hajójuk felborult az… Tovább olvasom