Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Megtartják a British Airways-sztrájkot

Nagy-Britannia - Megtartják a British Airways (BA) légitársaság légi utaskísérőinek hétvégétől meghirdetett háromnapos sztrájkját, miután a cégvezetés és a szakszervezet közötti, péntek délutánig tartó tárgyalások eredménytelenül értek véget.
A BA 12 ezer utaskísérője a legnagyobb brit szakszervezet, a Unite felhívására szombaton nulla órától három napig, majd március 27-étől újabb négy napig sztrájkol, és az érdekképviselet szerint április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a vállalatvezetéssel a vitás bér-, létszám- és munkaszervezési kérdésekben.

A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.

A cég már a munkabeszüntetési tervek bejelentése után kidolgozta sztrájkmenetrendjét, amelynek alapján - a társaság reményei szerint - a sztrájknapokra repülőjeggyel bíró utasok hozzávetőleg 65 százaléka eljut célállomására. Ez azt jelenti, hogy a napi 75 ezer utas közül 49 ezernek az elutazását látja biztosítottnak a társaság. Ezt a British Airways munkára jelentkező önkéntesekkel, illetve más légitársaságoktól, személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel igyekszik biztosítani.

A jelenleg érvényes sztrájkmenetrend alapján a budapesti járatok közül a munkabeszüntetés mindhárom napján egy, a BA 868-869-es számú járatpár közlekedni fog, jóllehet e járatokat egy másik légitársaság, a Transavia üzemelteti majd, Boeing 737-es repülőgépekkel.

A BA péntek délutáni kiírása szerint a másik két budapesti British Arways-járatot a sztrájknapokra törölték.

A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül 1100-at töröltek.

A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában.

A BA pénteken ugyanakkor felhívta utasai figyelmét arra, hogy a sztrájk befejeződése után is lehetnek fennakadások a forgalomban, az áthúzódó hatások miatt.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette.

A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra.

A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adózás előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.

A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.

Willie Walsh vezérigazgató nemrégiben kijelentette, hogy a légitársaság "a túlélésért küzd". A BA a márciussal véget érő jelenlegi pénzügyi évben összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Másfél éves csúcson a benzinár Ausztriában

Ausztria - Drágult az üzemanyag Ausztriában pénteken, 2008 október óta a legmagasabb szintre… Tovább olvasom