Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Megtette első útját a világ legsebesebb gyorsvasútja

350 km/h az óránkénti átlagsebessége. A távon az utazási idő 10 óráról 3 órára csökkent.
Háromszázötven kilométeres óránkénti átlagsebességgel megkezdte menetrend szerinti rendszeres működését a világ leggyorsabb vonata Vuhan (Wuhan) és Kuangcsou (Guangzhou) között - jelentette a kínai média szombaton. Az első szerelvény helyi idő szerint szombaton reggel 9 órakor indult a közép-kínai Hupej (Hubei) tartomány székhelyéről, Vuhanból és 12 órakor ért célba, vagyis az 1068 kilométert 3 óra alatt tette meg. A vonat megáll Csangsaban (Changhsa), Hunan tartomány fővárosában. Korábban a két végállomás között utazóknak az út több mint 10 órát vett igénybe.

Sajtóbeszámolók szerint a jegyek már elővételben elkeltek, első osztályon 780 jüant kellett értük fizetni, ami több mint 21 ezer forintnak felel meg, míg a másodosztályra szóló jegy ára 490 jüan, vagyis meghaladja a 13 ezer forintot. A december 9-én indított próbajáratok alkalmával a maximális sebesség 394,2 kilométer volt óránként. A 2004-ben elkészült dél-kínai Kuangcsou és Sencsen (Shenzhen) közötti gyorsvasút vonalán óránként átlagosan 160 kilométeres sebességgel haladnak a vonatok.

Fotó: AP
Fotó: AP

A gyorsvasutak átlagsebessége Japánban 243 kilométer, Németországban 232 kilométer, Franciaországban pedig 277 kilométer óránként. A kínai vasútfejlesztés egyértelműen versenyhelyzetet teremtett a belföldi légi járatoknak, mivel a vasutat az emberek kényelmesebbnek, pontosabbnak és biztonságosabbnak tartják - erről a legnagyobb belföldi légitársaság, a China Southern elnöke nyilatkozott a China Daily című lapnak. Az április elsején átadott gyorsvasút Vuhan és Hofej (Hefei) között például a Vuhan-Sanghaj járatok utasainak a felét elhódította - mondta Szi Hszja-min (Si Xiamin). Egy másik esetben az új vasúti konkurencia 36 százalékos csökkenést idézett elő a légitársaságnak. Mindezek következtében például a China Southern levitte a jegyárakat és szigorúbb intézkedéseket hozott az indulás és a menetidő pontos betartására.

Kína 2020-ig szeretné legfontosabb városainak 70 százalékát gyorsvasutakkal összekötni, ami a jelenlegi légi hálózat 80 százalékos lefedését jelentené. A következő 10 évben 16 ezer kilométer hosszú, 350 kilométer óránkénti sebességre alkalmas gyorsvasúti pálya épül majd Kínában és 2012-ig 42 vonalat adnak át 13 ezer kilométer összhosszal - áll a vasútügyi minisztérium tervezetében.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. toxi-2 2009. december 27. 16:12
    „na ezt aztán jól megaszondtad......

    tovább megyek: ha nem lennének városok, még egyszerűbb lenne, a barlangokat sokkal könnyebb karbantartani.....”
  • 27. apátfalvifaszagyerek 2009. december 26. 23:51
    „A mocskos Volán miatt tönkre vágták az Osztrák-Magyar Monarchia által megépített vasutakat. Akkor még volt becsülete az országnak! A volán az micsoda? Sz*r szolgáltatások (késnek gyakran a járatok, néha nem is jönnek, a sofőrök egy része bunkó állat, gyakori a zsúfoltság stb.) tömkelege. Gyűlölöm a Volán nevű szargyülekezetet. Ha ők nem lennének, akkor egészen nyugodtan lehetne fejleszteni a vasutakat, és akkor újra a régi fényében tündökölne! Hiszen vonaton sokkal jobb utazni, mint azokon a sz*r buszokon...”
  • 26. maradando 2009. december 26. 23:51
    „25.SP.
    Sajnos a "látnokok" is Kinaiak lesznek akik megmondják nekűnk a jövőt ! :-(”
  • 25. SP 2009. december 26. 23:03
    „USA, EU a világ a kínai gagyit megveszi.
    Így támogatjuk mindannyian Kína gazdasági erősödését. EU-ban USA-ban nincs mit gyártani? Kinai buszgyárat telepítünk?
    Marék rizsminimálbérért újra a kommunizmust fogjuk építeni?
    Mit mondanak a jövőbelátók?”
  • 24. xene@freemail.hu 2009. december 26. 21:25
    „A kínaiak most mér nemcsak gagyit gyártanak, hála az égnek.
    Egyébként ezek a vasutak ugye villamosítottak?

    A magyar vasutakkal az a baj, hogy az állomások többsége valahol kinn van a falu határában. Pl. Újszeged-Makó-Mezőhegyes vonal...Szőregen és Deszken kinn van a fenében a megálló, Klárafalván és Ferencszálláson meg sem áll a vonat, de ott még a falu határától is messzebbre állna meg a vonat....kényelmesebb ma a busz, akárhogy nézzük is.
    Mondjuk én a vasutat jobban szeretem, mert ott legalább van klotyó....Heh....”
  • 23. TrombiFrédi 2009. december 26. 19:40
    „Gondolom náluk nem a "cuclib vasútreform" zajlik!?:)”
  • 22. TELSTAR 2009. december 26. 18:59
    „"A közút úgyis adott, járjon busz."

    Főleg ónos esőben, hóban, stb...”
  • 21. franzvon 2009. december 26. 16:25
    „Azért reméljük tartóssága nem egyenértékű azokéval...”
  • 20. maradando 2009. december 26. 16:21
    „A képen a szerelvény eleje egy áramvonalas kinai tornacipőre hasonlit. :D”
  • 19. cibuka 2009. december 26. 15:47
    „Én nem űlnékfel szivesen rá!Egy kinai golyóstoll 14 kapcsolás után már szétesik ,űbergagyi az egész országuk.Nagy vetités az egész!Nem kell a szegedi "tömdmeg a ....."közlekedést bele vitatni.”
  • 18. maradando 2009. december 26. 15:29
    „17.Logaritmus.
    A szegedi közlekedés hálózat bővitésével az álláspontom a következő.
    Úgy érzem ezt a fejlesztést amikor a szűlöknek van egy kis spórolt pénze ,és a gyerekre ráeröltettnek két számmal nagyobb kabátott.Mondván majd bele fogsz nőni,Ez van és tessék neki örülni !
    Láttam az Anna kúti felújitást,de azt is,ép hogy a villamos nem síklik ki a fűrdő előtti részen.
    De sokan vannak tudtommal olyanok is, akik azt mondták a 2 villamosra ="Nem ezt a lovat akartuk"!”
  • 17. Logaritmus 2009. december 26. 14:55
    „12.maradando: "Magyarországon "gondolati síkon",és álmodozás"MENTÉN" folyik a tömegközlekedés fellesztése."

    Megkérdezhetem, hogy te melyik Magyarországon élsz? Szegeden jártál már? Az elmúlt években új buszokat, villamosokat vásárolt a város. Több helyen teljesen kicserélték a síneket, megállókat építettek, bővítették a hálózatot. Jövőre az új klinikáig fog járni a 8-as trolibusz. A Bolgogasszony sgt-on zajcsillapított síneket fektettek le. A TESCO előtt új villamos vonal fog futni, most építkeznek. Ez álmodozás? Gondolati sík?!!”
  • 16. toxi-2 2009. december 26. 13:45
    „Azért belegondoltam, Szeged-Makó óránként 350-nel -:)))))

    Gáz 1-2-3-4-5-6-7(mp) FÉÉÉÉÉÉÉÉKKKKK!!!!!”
  • 15. atomboy 2009. december 26. 13:44
    „Jo is volna fel ora alatt feljutni Pestre...”
  • 14. maradando 2009. december 26. 12:30
    „11.Logaritmus
    Az irásodban már bele is foglaltad a választ."Keresztűl" halad! De nem csak szegedi viszonylatban, hanem országosan. Magyarul:országunkat érinti, de nem áll meg sehol ! :D
    Ez egy kűlönleges Magyar speciális fejlesztés"MENTÉN"lenne vállalható! :-)”
  • 13. Busdriver 2009. december 26. 12:13
    „Sztem idehaza is érdemes lenne ilyen gyorsvasutakat kiépíteni a fővonalakon. Pl. Szeged-PEst, Debercen-Pest, Miskolc stb. Bp-Bécs. A szárnyvonalakat meg tényleg nem érdemes fenntartani. A közút úgyis adott, járjon busz.”
  • 12. maradando 2009. december 26. 12:02
    „Magyarországon "gondolati síkon",és álmodozás"MENTÉN" folyik a tömegközlekedés fellesztése.
    Az igéretek pedig a fénysebességnél is gyorsabban hangzanak el !
    A kinai buszok a kormányzati igények"MENTÉN", megfelelnek az elvárásoknak! :D”
  • 11. Logaritmus 2009. december 26. 11:51
    „Bukarest-Anglia TGV vasút Szegeden keresztül tényleg szuper lenne, de annyira reális, mint egy makói űrközpont létesítése. :)”
  • 10. Logaritmus 2009. december 26. 11:49
    „2. joy: Győr térségében nemrég adták át a 10 milliárd Ft-nál is többe kerülő felújított vasútvonalat, Szegeden pár éve renoválták a teljes vasúti pályaudvart, a Budapest-Szolnok vasúti korszerűsítés talán szintén most fejeződött be, stb. A vasúti személyszállítás még jobban csak úgy fog fejődni, ha tisztességesen gazdálkodnak a MÁV-nál és a nem kihasznált vonalakat - ahol buszokkal esetleg olcsóbb is lehet a közlekedés - leépítik, a megmaradókra viszont több pénz és utas marad.”
  • 9. nemecsekerno_007 2009. december 26. 11:28
    „5. martin812

    Ez ilyen "urban legend" ? Mert úgy hangzik. Amúgy meg a Szeged felé menő közlekedési folyosó az közúti. A vasúti folyosó az Budapest-Békéscsaba, illetve Bp.-Baja. Pont azért mert nem ésszerű ha a közút és a vasút párhuzamosan halad.”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálos áldozatai vannak a szlovákiai áradásoknak

A hirtelen enyhülés okozta olvadás és az esőzés következtében áradnak a folyók és a patakok… Tovább olvasom