Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Megválasztották német kancellárnak Angela Merkelt

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke 364 szavazatot kapott, megválasztásához legalább 355 voksra volt szükség.
A CDU-nak, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Uniónak (CSU) és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD) együtt 399 képviselője van a 709 fős Bundestagban, vagyis akár 35 kormánypárti képviselő is lehet, aki nemmel szavazott, tartózkodott, érvénytelenül voksolt vagy nem vett részt a titkos szavazáson, amelyen 688 érvényes szavazatot adtak le.  
    
Nem szavazatot 315 képviselő adott le, és 9 képviselő tartózkodott. Angela Merkelt így 52,9 százalékos támogatottsággal választották meg. Jobban szerepelt, mint például a néhai Helmut Kohl, akit 1994-ben - ugyancsak negyedik alkalommal - a szükségesnél csupán eggyel több szavazattal választottak meg kormányfőnek.
    
Angela Merkel német kancellár a parlament 2018. március 14-i ülésén Berlinben. Az ülésen választják meg Merkelt negyedik alkalommal kancellárrá.
Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Azonban a kancellárrá negyedik alkalommal megválasztott Angela Merkel így is jobban szerepelt, mint például a néhai Helmut Kohl, akit 1994-ben - ugyancsak negyedik alkalommal - a szükségesnél csupán eggyel több szavazattal választottak meg kormányfőnek.
 
Angela Merkelt (fehérben) megtapsolják a képviselok, miután negyedik alkalommal kancellárrá választották a német parlament 2018. március 14-i berlini ülésén. Fotó: MTI/EPA/Omer Messinger

    
A szavazás után Frank-Walter Steinmeier államfő fogadta a hivatalában Angela Merkelt, és kinevezte kancellárnak. Ezután a 63 éves politikus a Bundestagban leteszi hivatali esküjét, majd az államfő kinevezi a kormány tagjait, akik szintén esküt tesznek a Bundestagban.
    
Ezzel a tavalyi Bundestag-választás utáni 171. napon véget ér az eddigi leghosszabb német kormányalakítási folyamat. Az előző csúcs 86 nap volt, 2013-ban állította fel a CDU/CSU és az SPD.
    
A kormányban a CDU-nak és az SPD-nek hat-hat minisztere lesz, a CSU-nak három. A nők aránya minden korábbinál magasabb, 43,75 százalékos. A CDU és az SPD is fele-fele arányban jelölt nőket és férfiakat tárcavezetőnek, a CSU viszont csak férfiakat jelölt miniszternek.  
    
Az első kormányülést még szerdán megtartják, és rövidesen többnapos ülést tartanak, amelyen kidolgozzák az első néhány hónapra szóló munkatervet. A kancellár első hivatalos külföldi útja várhatóan Párizsba vezet, Emmanuel Macron francia elnökhöz, még a március 22-én kezdődő uniós csúcs előtt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogtak három személyt, akiket a lengyel kormányfő 1992-ben elkövetett megölésével gyanusítanak

A gyanúsítottak kilétéről a média annyit közölt, hogy a múlt század 90-es éveiben Lengyelországban… Tovább olvasom