Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Mekkai zarándoklat: megkezdődött a sátán megkövezésének szertartása

Ezen a napon kezdődött el az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep is, amelyet az egész iszlám világ ünnepel.
Több százezer muzulmán zarándok megkezdte a sátán megkövezésének szertartását kedden a szaúd-arábiai Mekka melletti Mína-völgyben, s ezen a napon kezdődött el az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep is, amelyet az egész iszlám világ ünnepel.

Ez a rítus a zarándoklat, a háddzs befejező része Mekkában, ahová idén "csak" mintegy másfél millióan érkeztek, szemben a tavalyi 3,2 millióval.

A fehér öltözetet viselő hívők a szaúdi hatóságok által meghatározott szigorú rendben közelítik meg a sátánt jelképező kőoszlopokat. A hagyomány szerint az első napon mindenkinek hét kavicsot kell dobnia a legnagyobb, harminc méter magas oszlopra, majd másnap és harmadnap 21 kavicsot a nagy, a középső és a kis oszlopra. A hívek már hétfő este a Mekka melletti el-Muzdalifában felhalmozták a kavicsokat. Aznap megmászták az Arafát-hegyet - ez volt a háddzs csúcspontja - és elmélkedtek.

Fotó: MTI/AP/Amr Nabil
Muzulmán zarándokok tízezrei imádkoznak a Nagy Mecset közepén álló Kába-szentély körül a szaúd-arábiai Mekkában.
Fotó: MTI/AP/Amr Nabil

A zarándoklat egyik legveszélyesebb pillanata éppen a mínai sátánkövezés, amelynek során az elmúlt években többször is százak taposták egymást halálra.

A sátán megkövezése egybeesik az áldozati ünnep kezdetével. A zarándokok jelképesen állatokat, elsősorban birkákat áldoznak fel Ábrahám (a Koránban Ibráhim) emlékére, akinek isteni parancsra meg kellett volna ölnie egyetlen fiát. A muzulmán hagyományok szerint ez a rítus azt jelképezi, hogy Ábrahám ellenállt a sátánnak, aki háromszor is megjelent neki, hogy lebeszélje az áldozat bemutatásáról. Amikor Ábrahám mégis elhatározta magát az áldozat bemutatására, egy birkát kapott, amelyet fia helyett feláldozott.

A szaúdi hatóságok közlése szerint idén nem volt MERS-koronavírus - a közel-keleti légúti tünetegyüttes - okozta fertőzés. Az elmúlt hónapokban világszerte hatvanan, köztük Szaúd-Arábiában ötvenegyen haltak meg ebben a kórban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

7,2-es erősségű földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket

Epicentruma Bohol szigetének közelében volt, fészke pedig mintegy 35 kilométer mélyen. Tovább olvasom