Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Mélyponton Obama elnök népszerűsége

Egy közvéleménykutatás eredménye szerint a választók többsége úgy gondolja, az elnök nem szavahihető.
Erős bizalomcsökkenést mutatott ki Barack Obamairánt a Quinnipac Egyetem kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredménye, amely szerint a választók többsége úgy gondolja, az elnök nem szavahihető.

A felmérés alapján az amerikaiak 54 százaléka nem helyesli azt, ahogy az elnök a munkáját végzi, és csak 39 százalék támogatja Obama tevékenységét. A Quinnipac Egyetem október 1-jén publikált felmérési eredményei szerint ez az arány akkor 49:45 százalékos, 2011 októberében pedig 55:41 százalék volt.

Az elutasítottság mértéke a legújabb közvélemény-kutatási eredmény szerint minden kor- és jövedelmi csoport esetében erősebb a támogatottságnál, csakúgy mint a hagyományosan inkább a demokratákra szavazó nők és spanyolajkúak között. Obama politikájának elfogadottsága egyedül az afroamerikai szavazók körében erősebb a rosszallásnál.

A megkérdezettek többsége emellett, 52:44 arányban, úgy véli, hogy Obama nem szavahihető. Az eddigi legrosszabb adatokat május 30-án mérte ezzel kapcsolatban az egyetem, amikor a válaszadók többsége 49:47 arányban vélekedett úgy, hogy nem lehet hinni abban, amit az elnök mond.

Az elnökbe vetett bizalmat alapvetően az rendítette meg, hogy a szolgáltatók tömegesen mondják fel az új egészségügyi törvény előtt megkötött betegbiztosításokat olyan ügyfelekkel, akiknek az elnök a jogszabály elfogadásakor - már többedszer - azt ígérte, hogy megtarthatják korábbi szerződésüket. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy nem működik megbízhatóan a HealthCare.gov weboldal sem, ahol az egészségbiztosításból eddig kimaradók csatlakozhatnának a rendszerhez.

A Quinnipac Egyetem szerint a megkérdezettek 55:39 százalék arányban elutasítják az Obamacare néven ismertté vált egészségügyi reformot. A kérdésre, hogy vajon az elnök szándékosan vezette-e félre az embereket azzal kapcsolatban, hogy megtarthatják régi biztosításukat, 47 százalék nemmel, 46 százalék pedig igennel válaszolt.

A 2545 fős mintán elvégzett közvélemény-kutatás esetében a statisztikai hibahatár 1,9 százalékpont. A felmérés egybecseng a Gallup múlt héten közölt számaival, amelyek szerint az egészségügyi reform nehéz indulása miatt Obama népszerűsége 39 százalékos szinten áll.

Olvasóink írták

  • 7. queenmargareth1 2013. november 13. 17:07
    „6 kivételesen egyetértek.”
  • 6. Pirát 2013. november 13. 16:39
    „5#-ös ! ...a Kertész nevű mintapéldány miért kapott ? (na ez költői kérdés volt, nem kell rá válaszolni)”
  • 5. pachakuti 2013. november 13. 15:16
    „"...a választók többsége úgy gondolja, az elnök nem szavahihető."

    De hiszen ezért kapott Nobel békedíjat!”
  • 4. queenmargareth1 2013. november 13. 13:45
    „ejnye, na azért van mélyponton, mert megjelent "Mo legtisztességesebb, legokosabb, legintelligensebb"(idézet egy viccből) miniszterelnöke.Akit most már csak ELNÖKKÉNT hívunk, nemsokára.:)”
  • 3. majzik 2013. november 13. 13:29
    „Azért egészen jó kört futott, dacára, hogy nem az USA-ban nőt fel, antiszociális családi háttér mellet nem rossz!
    Gratulálunk !
    Még két három száz év, fog ez menni !”
  • 2. Pirát 2013. november 13. 08:36
    „nna...én is nyomok egyet rá !”
  • 1. szandokán 2013. november 13. 08:33
    „Mélyponton Obama elnök népszerűsége,legalább Orbán Viktor nincs egyedül.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feloldották a rendkívüli állapotot Egyiptomban

A rendkívüli állapot és az éjszakai kijárási tilalom három hónapig volt érvényben. Tovább olvasom