Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Merényletre készültek a G8 olaszországi csúcstalálkozóján

Róma - Őrizetbe vettek hat embert csütörtökre virradó éjszaka Olaszországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletre készültek a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) csúcstalálkozóján.
A július 8. és 10. közötti csúcstalálkozót eredetileg a szardíniai La Maddalena szigetén tartották volna, de az április eleji közép-olaszországi földrengés után színhelyét áttették a természeti csapás sújtotta L,Aquilába.
A letartóztatásokról két olasz napilap is beszámolt. A Corriere della Sera 5, a La Stampa 9 ember elfogásáról tud. Köztük van egy bizonyos Luigi Fallico is, aki közel áll a szélsőbaloldali Vörös Brigádok első nemzedékéhez. Neve először az 1980-as években merült fel a fegyveres csoport környezetét feltérképező nyomozásokban. Fallicót azzal gyanúsítják, hogy újra akarta kezdeni a fegyveres harcot.
A Corriere della Sera úgy tudja, hogy a Vörös Brigádok egyik alapítójának a fia, Ernesto Morlacchi is azok között van, akiket előállítottak és kihallgattak. Letartóztatták az egyik szárd autonomista mozgalom vezetőjét is az olasz fővárosban, ahol Fallicóval találkozott volna.
A letartóztatásokat a római ügyészség kétéves nyomozása előzte meg. A gyanúsítottakat Rómában, Milánóban és Genovában fogták el, a házkutatások során egy pokolgépet is lefoglaltak. Ténylegesen öt személyt tartóztattak le, a hatodikat, akinél állítólag fegyvereket találtak, idős korára tekintettek házi őrizetbe helyezték - írta az ANSA. A Reuters brit hírügynökség rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy 15 további személy ellen folyik nyomozás.
Egyelőre nem világos, hogy pontosan hol akarták elkövetni a merényletet. Az ANSA szerint La Maddalena szigetén, az újságok szerint L,Aquilában. A rendőrség a későbbi sajtótájékoztatóra hivatkozva elzárkózott attól, hogy pontosítsa a média értesüléseit.
A szélsőbaloldali Vörös Brigádok az 1970-es és 1980-as években terrorakcióival rettegésben tartotta Olaszországot, közéleti személyiségek elrablásával és politikusok meggyilkolásával vált hírhedtté. A nevéhez fűződő legismertebb politikai gyilkosság Aldo Moro olasz miniszterelnök elrablása és kivégzése volt 1978-ban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kína védi felháborodást keltő internetszűrő programját

Peking - Nagy felháborodást kelt egy szabálytervezet Kínában, amely szerint a káros tartalmakat… Tovább olvasom