Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Mexikóban túllépte a 10 ezret a bandaháborúk idei áldozatainak száma

Mexikó - Mexikóban túllépte a tízezret a kábítószerhez kapcsolódó bandaháborúk idei halálos áldozatainak száma - jelentette csütörtöki számában a Reforma című országos napilap.
A droghoz kapcsolódó erőszak halálos áldozatainak a száma 10035-re nőtt az év eleje óta - írta a lap a helyi hatóságok által közölt, és összegyűjtött részadatokra támaszkodva. Ilyen mértékű erőszakra egy éven belül még nem volt példa - jegyezte meg az újság, amely olyan szakértői kommentárokat fűzött a statisztikához, hogy a kormánynak meg kell változtatni drogellenes stratégiáját.

Hivatalos mérleget utoljára augusztusban közöltek, de akkor a Felipe Calderón elnök hivatalba lépését követő három és fél évet összesítették, és 28 ezer halálos áldozatról adtak hírt. Az elnök 2006 decemberében hadat üzent a drogkartelleknek, és kivezényelte ellenük a hadsereget.

A Reforma szerint a 32 szövetségi állam közül az Egyesült Államok határán fekvő Chihuahuában és Sinaloában történt a legtöbb gyilkosság: 2797, illetve 1795 eset, vagyis az összesnek mintegy 45 százaléka. Ennek az a magyarázata, hogy ott vezetnek át a határon a fő csempész útvonalak, amelyeken a világ legnagyobb kokainfogyasztó piacát, az amerikait el lehet érni. A bandák ezeket az útvonalat akarják ellenőrzésük alatt tartani. Az ellenkező véglet Tlaxcala, ahol mindössze egyetlen haláleset volt ilyen okból.

A meggyilkoltak között van 637 rendőr és 52 katona. A nem szerinti megoszlásban a férfiak aránya 92,6 százalékos. Az áldozatok között volt 276 fiatalkorú, 326 embert lefejeztek, és 798 esetben lehetett megállapítani, hogy az illetőt meg is kínozták, mielőtt végeztek volna vele.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Oroszlánok marcangoltak szét egy zuhanyozó turistát Zimbabwében

Zimbabwe - Oroszlánhorda marcangolt halálra egy fa alatt zuhanyozó turistát Zimbabwe egyik… Tovább olvasom