Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Michelle Obama kis híján repülőbalesetet szenvedett

Légiirányítói hibából túlságosan közel került egy 200 tonnás katonai szállítógéphez hétfőn a first ladyt, Michelle Obamát szállító repülőgép, amelynek ezért meg kellett szakítnia a Washington melletti Andrews légi támaszpontra történő leszállást - jelentette kedden légügyi forrásokra hivatkozva a The Washington Post online kiadása.
A C-17-es szállítógép a leszállópályán tartózkodott és a légiirányítók attól tartottak, hogy az nem tud időben kitérni a first lady leszálláshoz készülő gépének útjából. A Michelle Obamát szállító gép egy, az elnöki légiflottához tartozó Boeing 737-es volt. Az elnök felesége az alelnök házastársa, Jill Biden társaságában egy New York-i eseményről tartott haza Washingtonba.

A légiirányítók, miután észlelték a két gép veszélyes közelségét, felszólították a first lady gépének pilótáját, hogy egy sor "S" alakú manőverrel kerüljön ki a helyzetből, majd utasították, hogy szakítsa meg a leszállást. Egy teljesen megrakott C-17-es hajtóművei akkora turbulenciát tudnak okozni, hogy az Amerikai Légügyi Hatóság (FAA) előírásai szerint azt egy 8 kilométeres körzeten belül másik repülőgéppel tilos megközelíteni. A radar tanúsága szerint a két repülőgép közötti távolság hétfőn valamivel 5 kilométer alá csökkent.

Az elnöki feleség gépének leszállási manőverét előbb a warrentoni radarközpontból, majd az Andrews irányítótornyából ellenőrizték.

Az FAA, amely a héten amúgy is átfogó, országos vizsgálatba kezdett, miután kiderült, hogy az év folyamán legkevesebb hét légiirányító aludt el szolgálat közben, kedden vizsgálóbizottságot küldött a warrentoni radarközpontba, az Andrews légi bázison történt incidens körülményeinek tisztázására.

Amerikában tavaly összesen 1869 légiirányítói hibát regisztráltak, ami 51 százalékos növekedést jelentette az előző évi adathoz képest.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolai verekedés - 2 diák meghalt

Tunéziában egy fiú és egy lány meghalt és negyvenen megsérültek kedden egy iskolában egy törzsi… Tovább olvasom