Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Minden idők legdrágább amerikai elnökválasztási kampánya a mostani

Barack Obama és Mitt Romney támogatottsága között egyre kisebb a különbség, így nem lassíthatnak. A mostani a történelem legdrágább amerikai elnökválasztási kampánya

Csütörtökön közzétett adatok szerint Barack Obama elnök és a Demokrata Párt májusban 60 millió dollárnyi kampánytámogatást kapott, ezzel szemben kihívója, Mitt Romney és a Republikánus Párt 76 milliót gyűjtött - először megelőzve Obamát a havi összevetésben. Egy hónappal korábban Obama 43,6, Romney 40 milliót kalapozott össze. Összeadva ezeket az összegeket a növekvő számú, jogilag független, de gyakorlatilag egyik vagy másik jelölt mellett kampányoló független szervezetek hatalmas költésével, ez minden idők messze legdrágább választási kampánya az Egyesült Államokban.

Az adománygyűjtési hadjáratnak pedig úgy tűnik, csak a novemberi választások vetnek majd véget. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Obama és Romney támogatottsága között egyre kisebb a különbség, így mindkét oldal úgy érzi: nem engedheti meg magának, hogy lassítson a tempón.

Mindez azonban komoly kérdéseket vet fel az adományok esetleges árát, azaz a támogatást nyújtó szervezeteknek és érdekcsoportoknak tett ígéreteket, valamint a kampányolás helyett kalapolással töltött idő hasznosságát illetően.

Joe Trippi - aki 2004-ben a demokrata Howard Dean elnökjelölési kampányát irányította, s nagy elismerésben részesült, amiért jelentős összegeket szerzett az internet kihasználásával - arra emlékeztetett, hogy nyolc éve még jelentős sikernek számított 15 millió dollár összegyűjtése, ma ez csepp a tengerben. "Most napi 15 milliót (gyűjtenek). Ez egyfajta fegyverkezési verseny, ami egyre nevetségesebbé válik" - mondta.

Obama a múlt hónapban egy adománygyűjtő eseményen - George Clooney színész Los Angeles-i otthonában - egy este 15 millió dollár kampánytámogatást kapott. Romney legalább ugyanennyit kalapozott össze egy kétnapos texasi körúton a héten. Mindkét oldal azon dolgozik, hogy jelentős pénzkészleteket halmozzon fel az őszi kampányidőszakra, amikor a tévéhirdetések által dominált kampány elkezdődik, s már nem lesz idő további adománygyűjtésekre.

Emellett a két jelöltnek fel kell készülnie az úgynevezett "szuper politikai akcióbizottságok" (Political Action Committee) várhatóan kifejezetten kemény lejárató kampányaira is. Ezek a szervezetek ugyan nem nyújthatnak közvetlen támogatást a politikai kampányoknak, de azoktól függetlenül felső határ nélkül gyűjthetnek pénzt cégektől, szakszervezetektől és magánszemélyektől, amely összegekből költési korlát nélkül áldozhatnak politikai üzenetük terjesztésére. Amerikai sajtóhírek szerint az ilyen bizottságok a republikánusok jelöltválasztási kampánya során többet költöttek a jelölteknél is. 2012 áprilisáig bezárólag a Mitt Romney mellé álló Restore Our Future elnevezésű szervezet 40 millió dollárt költött, míg egy Newt Gingrich-et pártoló bizottság 16 milliót áldozott a végül sikertelen kampány külső támogatására.

Egyesek arra figyelmeztetnek, hogy a politikai akcióbizottságok növekvő szerepe hátulütőkkel járhat. "Megvan az oka, hogy ezek az emberek ennyi pénzt adnak. (Cserébe) akarni fognak valamit" - mondta Trippi.

Michael Steele, a Republikánus Párt korábbi elnöke sem nézi jó szemmel a bizottságok befolyásának növekedését, azzal érvelve, hogy az azok által elköltött rengeteg pénz "egyre nagyobb hülyeségeket" üzenő hirdetésekre megy el. "Torzítanak, hazugok, félelmet keltenek és nem folytatnak intelligens diskurzust a fontos kérdésekről" - mondta.
Steele szerint ugyanakkor a politikai kampányokba ömlő hatalmas pénzek nem adnak okot aggodalomra. Szerinte "a politikában lévő pénzzel kapcsolatos félelem igazából elpocsékolt energia", mivel az mindig is ott lesz valamilyen formában. Davis Mason, a szövetségi választási bizottság korábbi, republikánusok által jelölt tagja szerint "a több pénz jobb kampányokhoz és mélyebb elkötelezettséghez vezet".

Ugyanakkor az adománygyűjtésre fordított idő a választókkal való találkozás rovására megy. "Ez a 22-es csapdája. Szerepelned kell a választók előtt, de a pénz a bankban pont ezt segíti" - mondta Steele.
Romney gyakran csak néhány nyilvános kampányrendezvényt tart egy héten, miközben tucatnyi adománygyűjtő akción vesz részt. Csütörtökig bezárólag Obama 153 adománygyűjtésre szakított időt, mióta 2011 áprilisában bejelentette, hogy indul az újraválasztásért. Nyolc éve ugyanezen időszakban George W. Bush akkori elnök 79 rendezvényen gyűjtött kampánypénzeket.

Obamát azért is kritizálják, mert gyakran hírességek és médiaszemélyiségek társaságában kalapol a pénzekért. "Lassan Barack Kardashianná válik" - mondta a héten Rush Limbaugh ultrakonzervatív rádiós személyiség, a valóságshow-szerepléseiről és magánéletének kiteregetéséről ismert Kim Kardashianhez hasonlítva az elnököt. A bírálatokra a Fehér Ház sajtótitkára csak két szóval vágott vissza: "Donald Trump". A milliárdos üzletember és médiaszemélyiség - aki korábban maga is kacérkodott a republikánus jelöltségért való indulással - Mitt Romney egyik legjelentősebb támogatója.

Olvasóink írták

  • 1. jozko 2012. június 09. 15:49
    „És az MSZP most érzi szükségét amerikai tanácsadókat bevonni a választási kampányába?!

    Kerül amibe kerül...?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy tonna kokaint foglaltak le Kolumbiában

Közel egy tonna kokaint, tűzfegyvereket és üzemanyaggal teli kannákat foglaltak le a hatóságok… Tovább olvasom